A Kárpátaljai Református Egyházkerületben 2022 végén történt meg a tisztújítás. A Máramaros-Ugocsai Egyházmegye új tisztviselőinek fogadalomtételére január 8-án egyházmegyei közgyűlés keretében került sor Tiszaújlakon.
Az alkalom Zán Fábián Sándor újonnan megválasztott püspök áhítatával vette kezdetét. Aki elmondta: az egyházkerületben a 2023-as év a reménység éve, a reménységé, amit Isten ébreszt szívünkben. A püspök ennek megfelelően választotta igei szolgálatának alapjául a Jób könyve 14. részének 1–9. verseit, kiemelve: „Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai” (7).
A kiválasztott igeszakasz alapján azt a kérdést boncolgatta, hogy milyen az ember. „Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem.” (Jób 14, 4) Mulandók és bűnösök vagyunk, ezt be kell látnunk, önismeretünk pedig bűnbánatra és bocsánatkérésre kell ösztönözzön bennünket, mondta.
Békességgel imádkozzunk a békéért, békéért közösségeinkben és az országban. Csak Isten lelke, jelenléte teremthet békét gyülekezeteinkben, lelkünkben, újíthat meg közösségeket, egyházat, tehet hiteles bizonyságtévőkké bennünket.
Az igehirdető arról is szólt, hogy észre kell vennünk: igencsak megritkultunk. Sok próba ér bennünket, gyérít a kialakult nehéz helyzet mellett a kicsinyhitűség is. Éppen ezért a mai embernek fontos, hogy legyen reménysége. És nekünk van reménységünk Jézus Krisztusban. „Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai. Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban csonkja, a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete.” (Jób 14, 7–9) Könyörögjünk, hogy ne fogyjunk el, alázatos szívvel, bűnbánattal boruljunk az Úr elé, hogy épülhessen Isten országa, hogy lássák meg: Isten nem hagyja el az ő népét.
A továbbiakban Hunyadi Attila újraválasztott esperes köszöntötte a megjelenteket, Molnár Zsolt lelkész, a választási bizottság elnöke ismertette a választás eredményeit, a közgyűlés megválasztotta a tanácsosokat és a jegyzőket, majd Zán Fábián Sándor vezetésével és áldáskíséretével a tisztviselők ünnepélyes fogadalomtételére került sor.
Nagy Béla, a KRE újonnan megválasztott világi főjegyzője Pál efézusiakhoz írott szavaival tanácsolta a beiktatott tisztviselőket: „…éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével” (Ef 4, 1–3).
Hunyadi Attila azt kérte, hogy mindenkor lássuk meg az Isten akaratát és az legyen fontos, ott használjon az Úr, ahol alkalmasnak lát, ő tud késszé tenni a szolgálatra mindannyiunkat. Mi egy ügyűek, Isten országának építői vagyunk, nem egymással, hanem a gonosz hatalmával kell harcolnunk, mondta az esperes. „Áldott az ÚRisten, Izráel Istene! Egyedül ő tud csodákat tenni! Áldott legyen dicső neve örökre, töltse be dicsősége az egész földet!” – hangzott zárásként az ige a zsoltárok könyvéből (72, 18–19).
A közgyűlés közös énekkel ért véget.
Marton Erzsébet
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke