Ünnepség Tiszacsomán - A honfoglaló ősök emlékezete

A magyar nép több mint ezeréves tapasztalata az, hogy a népek képesek békében együtt élni, szokásaikat, hagyományaikat, kultúrájukat, történelmüket, függetlenségüket, anyanyelvüket emberöltőkön át meg tudják őrizni és egymást gazdagítva mindezt a jövő nemzedékeinek jogbiztonságban képesek továbbadni. Ez a bátor, egymást megbecsülő ezeréves tapasztalat fennmaradásunk egyik záloga, amely biztosítja az itt élők és családjaik számára a szülőföldön való megmaradást, a határokon átívelő gazdasági együttműködést és a kölcsönös lelki gyarapodást, hangzott el Tiszacsomán a Honfoglalási Emlékparkban június 25-én megtartott hagyományos ünnepségen. Amelyen a résztvevők egyperces néma főhajtással adóztak az orosz-ukrán fegyveres konfliktus áldozatai emlékének. 

Megnyitó beszédében Rácz János, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke arra emlékezett, hogy a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben ukrán és magyar régészek Tiszacsoma határában több mint száz honfoglaláskori sírt tártak fel, s ezzel bizonyítást nyert, hogy a Kárpát-medencében új hazára lelt magyarok egy része nem vonult tovább a fő sereggel, hanem itt telepedett le, s szervezte meg mindennapjait, alakította közösségi életét. Úgy, ahogy teszik ezt most, a háború okozta nehézségek ellenére a kései utódok, a magyar nemzetrész mai tagjai. 

Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja a Tiszacsomától mintegy száz kilométerre fekvő Geszteréd község határában az egyik honfoglaló fejedelem sírjában talált, azóta világhírűvé vált arany szablyára utalva arra mutatott rá, hogy a Magyarországon és az Ukrajnában élőket nem csak most és ma köti össze a bajban a sorsközösség, az európai kapcsolat, hanem ilyen sorsközösség, rokoni kapcsolat és egymásra utaltság már létezett a honfoglalás korában és az azt követő évszázadokban is. Ugyanis a szablyáról kiderült, hogy azt Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem adta vejének, aki később I.András néven magyar király lett és akinek felesége, Anasztázia királyné volt. A diplomata a továbbiakban azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon már az orosz-ukrán fegyveres konfliktus kezdetén egyhangú politikai döntés született arról, hogy Magyarország addig folytatja a humanitárius segítségnyújtást, amíg szükség lesz rá. A menekülteket támogató programok tehát folytatódnak Ukrajnában és Magyarországon is, mint ahogy folytatódnak a magyar közösségeket és intézményeket, illetve azok működését támogató programok, valamint az ukrajnai újjáépítési projektek.

Ki vagyok, mely nemzethez tartozom? Milyen cselekedeteket hajtottak végre őseink, amelyekre ma is méltán büszkék lehetünk? Mi a legfontosabb küldetése az én nemzedékemnek? Ehhez én személyesen mit tehetek hozzá? Ezeket a kérdéseket előbb-utóbb sokan felteszik maguknak, s megpróbálják megkeresni rá a válaszokat, mutatott rá beszédében Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének vezetője. Nekünk, akik a Teremtő akaratából Kárpátalján születtünk, itt van feladatunk, még akkor is, ha néha úgy érezzük, hogy másutt könnyebben boldogulnánk, hangsúlyozta az elnök. A szülőföldön való megmaradáshoz erőt adhatnak az elmúlt évtizedek sikerei és az anyaország ránk irányuló kitüntető figyelme. 

Bakancsos László, a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark létrehozásának egyik kezdeményezője a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetettje felolvasta azt a Novák Katalinnak címzett levelet, amelyben a köztársasági elnököt arra kéri, hogy kezdeményezze a magyar Országgyűlésnél: a magyar honfoglalás emléknapját nyilvánítsák nemzeti ünneppé.

A koszorúzást megelőzően került sor a kulturális műsorra. Ennek keretében a tiszacsomai Bokréta hagyományőrző csoport (vezetőjük Reskó-Papp Angéla) előadásában rábaközi és szatmári táncokat láthattunk. Majd Jancsik Félix előadásában elhangzott Babits Mihály Áldás a magyarra című verse. Utána a Mezőgecsei Művelődési Ház Tüzes liliom énekegyüttese (művészeti vezető Szatmári Viola) a magyar életérzésről énekeltek. Ábrány Bence elszavalta Juhász Gyula Trianon című költeményét. 

Kovács Elemér