Tizennégy embert – köztük gyerekeket és felnőtteket – lőttek meg szombat este egy stocktoni gyerekzsúron, négyen belehaltak a sérüléseikbe. A hatóságok célzott támadásra gyanakodnak.
Négyen meghaltak és tízen megsebesültek egy szombat esti lövöldözésben, amely egy családi ünnepségen történt a kaliforniai San Joaquin megyei Stockton város közelében – közölte a helyi seriff hivatala.
A tragédia a Lucile Avenue 1900-as blokkjában található bankett-teremben történt, ahol egy gyermek születésnapi buliját tartották.
Az ünneplés közben ismeretlen tettes tüzet nyitott a jelenlévőkre, összesen 14 embert meglőve.
Az áldozatok között fiatalkorúak és felnőttek egyaránt vannak.
Heather Brent, a seriff hivatal szóvivője szombat esti sajtótájékoztatóján elmondta, a korai információk szerint ez egy „célzott támadás” lehetett. A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy kerüljék a Thornton Road környékét, ahol a lövöldözés történt, egy Dairy Queen fagylaltozó és más üzletek közelében.
A hatóságok jelenleg a gyanúsított azonosításán dolgoznak. „Ez most az elsőszámú prioritásunk” – hangsúlyozta Brent. A nyomozók arra kérik a tanúkat, hogy minden információval keressék meg a San Joaquin megyei seriff hivatalát - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.