/ Közélet
Megemlékezés a beregszászi ’56-os emlékművénél
Megemlékezés a beregszászi ’56-os emlékművénél. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Megemlékezés a beregszászi ’56-os emlékművénél. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Történelmi helyszínen áll az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc beregszászi emlékműve: 67 évvel ezelőtt itt, a beregszászi vasútállomáson rakták vagonokba annak a hadifelszerelésnek egy jelentős részét, amelyet a szabadságáért és hazája függetlenségéért harcoló magyar nép eltiprására küldtek Budapestre.

Hirdetés

A magyarok akkor sem akarta mást, csak egy független hazában szabadságban élni, emlékeztetett rá megnyitó beszédében Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora. Akkor szabadságharcunkat ugyan vérbe fojtották, ám a remény lángját az elnyomóinknak nem sikerült kioltani. ’56 hőseinek példája örök: nemcsak álmodni tudtak egy szebb, emberibb jövőről, de akár a legdrágábbat, az életüket is hajlandók voltak feláldozni e nemes cél érdekében.

Megemlékezés a beregszászi ’56-os emlékművénél. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Megemlékezés a beregszászi ’56-os emlékművénél. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

A jeles történelmi események fontos jellemzője, hogy annak résztvevői tetteikkel sokszorosan felülmúlják önmagukat, mutatott rá Szakolczai Attila, az 1956-os Intézet és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos munkatársa. Ez jellemző az ’56-os forradalom hőseit, akik egyik pillanatról a másikra maguk fölé tudtak magasodni: olyan feladatokat vállaltak fel, amelyet néhány órával korábban teljes határozottsággal elutasítottak volna, mondván, hogy ehhez sem bátorságuk, sem tehetségük, sem erejük, sem hitük nincs meg… És mégis: önkéntesen golyózáporban vitték biztonságos helyre a sebesülteket, gyógyszert, kötszert, élelmiszert kerítettek elő szinte a semmiből. A forradalom legfontosabb üzenetét a ma élők számára éppen ezért így fogalmazhatjuk meg: sohase a másikra várjak, hanem mihamarabb én találjam meg azokat a feladatokat, amelyek a családom boldogulását, a szűkebb és tágabb közösség felemelkedését szolgálják. 

Hirdetés

Megemlékezés a beregszászi ’56-os emlékművénél. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Megemlékezés a beregszászi ’56-os emlékművénél. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Ma a bátrak emléke előtt hajtunk fejet, hangsúlyozta Pallagi Marianna, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet igazgatója, aki a szervezők nevében köszöntötte az ünnepég résztvevőit. A bátor elődök példája erőt ad nekünk a mostani komoly nehézségek elviseléséhez. Ma pedig, a háború kitörése után másfél évvel már azt is elmondhatjuk, hogy az itthon maradott családanyák szintén tanúbizonyságot tesznek bátorságukról akkor, amikor felvállalják a szeretteikről való gondoskodás valamennyi terhét. Mint ahogy halált megvető bátorsággal küzdenek a fronton a katonáink. Reméljük, hamarosan eljön a várva várt béke, és akkor ugyanilyen elszántsággal és bátorsággal láthatunk hozzá az ország újjáépítéséhez. 

Az ünnepi megemlékezésen Pivnyeva Nikolett, a Rákóci Főiskola diákja Tamási Lajos „Piros a vér a pesti utcán” című versét adta elő, majd Nagy István gitárkíséretével Pintér Béla ’56 él! c. dalát énekelte el. 

A koszorúzáskor felcsendült az ’56-os forradalom következtében hazájukat elhagyni kényszerülők ikonikus dala, „Oly távol, messze van hazám…”

Kovács Elemér


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek