A franciaországi iskolákban hétfőtől nem léphetnek be a tantermekbe a muszlim öltözetet - abaját vagy kamizt - viselő tanulók, de az iskolaigazgatók fogadják majd az érintetteket, hogy elmagyarázzák nekik a tiltás értelmét - jelentette be Gabriel Attal oktatási miniszter.
A tárcavezető vasárnap jelentette be, hogy a francia kormány a szeptemberi tanévkezdéssel betiltja a muszlim nők köntösének, az abajának a viselését az oktatási intézményekben, mert az "politikai támadást" jelent a szekularizáció ellen. A miniszter csütörtökön jelezte, hogy a tiltás a férfiak viseletére, a kamizra is vonatkozik.
"Az abaja és a kamiz mögött fiatal lányok, fiatal fiúk vannak és teljes családok. Emberek, akikkel párbeszédet kell folytatni, pedagógiát kell gyakorolni"
- mondta a miniszter.
"Fogadni fogják őket, és elbeszélgetnek velük annak érdekében, hogy megértsék az új szabályt, azt, hogy miért is hoztuk meg ezt a döntést"
- tette hozzá Gabriel Attal, megerősítve, hogy a hétfői első tanítási naptól tilos az osztálytermekben muszlim öltözéket viselve belépni.
"A szekularizáció a Francia Köztársaság oktatásának egyik alapértéke"
- tette hozzá.
"Van olyan intézmény, ahol több tucat tanuló érintett, és az iskolaigazgatókat támogatni kell ebben a közvetítői munkában" - hívta fel a figyelmet. Ennek érdekében csütörtökön a kormány körlevelet küld szét a közoktatási intézményeknek, és ebben egyértelműsíti az új szabályt, illetve "javaslatokat és irányvonalat ad a párbeszédhez". Az iskolaigazgatók egy másik körlevelet is kapnak, amelyet az érintett családokhoz kell majd eljuttatniuk - jelezte a tárcavezető.
A muszlim viseletekről szóló vita rendszeresen kirobban Franciaországban, miután a szekularizáció, azaz az állam és a vallás szétválasztásának nevében a vallási jelképek viselését szigorúan szabályozzák a törvények. Így a közoktatási intézményekben 2004 óta tilos minden vallási megkülönböztető jegy, a muszlim fejkendőn kívül a kereszt vagy a kipa viselése is. Az abaja és a kamiz betiltását a 2004-es szabályozás kiterjesztésének tekinti a kormány. Az intézkedést a jobboldal, a szocialisták és a kommunisták támogatják, míg a radikális baloldal és a Zöldek az Államtanácsnál kívánják megtámadni.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.