A tömeges migrációt emberbaráti megfontolásokból pártolók közt megrökönyödést váltott ki a magyar határkerítés felépítése. A finnek aknákat telepítenének, igaz, hogy nem a bevándorlókra, hanem az orosz katonai fenyegetésre hivatkozva.
Hatékonyabb módszert talált a felépítése idején megrökönyödést kiváltó magyar határkerítésnél a nem kívánt behatolók ellen Finnország. Korábban az országban betiltott eszközöket, aknákat telepítenének az orosz határra, néhány hónappal azután, hogy törvényt fogadtak el a kopogtató migránsok elutasítására ugyanott.
Finnország korábban kivezette gyakorlatából az aknák alkalmazását, miután 2012-ben csatlakoztak az ezek használatát, felhalmozását, gyártását és átadását tiltó Ottawai Egyezményhez.
Határozat vagy jogszabály erről egyelőre nem született, Petteri Orpo miniszterelnök azt közölte a Bloomberg jelentése szerint, hogy az elképzelést az aknák újrabevezetéséről meg kívánja tárgyalni a kormányával, a parlamenttel és Alexander Stubb államelnökkel.
Finnország tavaly csatlakozott a NATO katonai szövetséghez, miután Oroszország ukrajnai inváziója felerősítette a történelmi gyökerű félelmeket a hatalmas szomszéddal szemben. Finnország népessége 5,6 millió, a töredéke az orosznak, ugyanakkor 1300 kilométeres közös határt kellene megvédeniük a NATO keleti végvidékein. Háború idején 280 ezer finn lenne mobilizálható a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint.
A kiszállásra az Ottawai Egyezményből erősödik az igény az északi országban.
A biztonsági környezet teljesen megváltozott – idézte a hírügynökség Janne Jaakkola, a finn haderő parancsnoka tévényilatkozatát –, és az orosz gyalogság tömeges bevetése Finnország számára is „új hátteret” teremtett azt illetően, hogyan használják a rendelkezésre álló katonai erőt.
A döntéshozóknak
nyitottnak kellene lenniük, hogy megbeszéljék a gyalogság elleni taposóaknák ügyét.
Ez a vita a hét végén lobbant fel, napokkal a hírt követően, hogy az Egyesült Államok taposóaknákat ad át Ukrajnának az orosz csapatok előrehaladásának meggátlására. Joe Biden távozó adminisztrációja megerősíti a katonai segítséget Ukrajnának, mielőtt még hivatalba lép január 20-án a békét ígérő Donald Trump elnök.
Két legyet egy csapásra: a migránsok sem szeretik az aknát
A jelentés nem említi a migráció ügyét, de egy aknazárral egy füst alatt a finn vezetés egy másik problémát is megoldana.
Könnyen lehet, hogy megúszva a határkerítés felépítésének idején és azóta is Magyarország ellen felsorakozók össztüzét, hiszen az oroszokkal szembeni védekezésről van szó.
Finnország a múltban gyakran vádolta Moszkvát azzal, hogy segíti az illegális migránsok átjutását a határon, „hibrid hadviselést” alkalmazva. (Ugyanerről panaszkodott Lengyelország is.)
A finn törvényhozás a nyáron jogszabályt is elfogadott, hogy megkönnyítse a határőröknek a harmadik országból érkező migránsok visszafordítását a határátkelőhelyeken - közölte a vg.hu.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.