Putyin azt akarja, hogy Oroszország ismét uralkodjon a szomszédai felett, és ennek érdekében a birodalmat akarja újrateremteni.
Az Európai Unió továbbra is támogatja Ukrajnát az önvédelemhez való jogában, mert ez az megfelel az EU biztonságának és a világbiztonság érdekeinek, jelentette be július 10-én Josep Borrell, az EU főképviselője Washingtonban, a NATO-csúcstalálkozó keretein belül az EU védelméről szóló meghallgatáson.
Megjegyezte, hogy ma „Ukrajna – a frontvonal a demokrácia és az autoriter rezsimek között”, és „Ukrajnában dől el Európa biztonságának jövője”.
„Néhányan utalhatnak a néhány héttel ezelőtti európai választásokra, egyik miniszterelnökünk utazásaira, és felteszik a kérdést: „Valóban kötelessége Európának hosszú távon megvédeni Ukrajnát?” A válasz igen. Nem csak azért, mert ez a helyes. Hanem azért is, mert ez a saját érdekünk is egyben. Mert azzal, hogy megvédjük Ukrajnát, védjük Európa biztonságát. Ez az egyetlen módja a béke elérésének” – hangsúlyozta Borrell, és megjegyezte, hogy „a béke több, mint a háború hiánya”.
Josep Borrell hangsúlyozta, Európa okolható azért, hogy a Kreml tekintélyelvű rezsimje az elmúlt 25 évben katonai rendszerré változott, mivel
„a Nyugat egyszerűen végignézte Putyin csecsenföldi mészárlását 1999-ben, a Szíria politikájába való beavatkozásába, majd enyhén reagált 2008-as georgiai inváziójára, és meglehetősen tétovák voltak a Krím félsziget 2014-es megszállását illetően”.
„Nem akartuk meglátni azt, ami már nyilvánvaló volt:
Putyin azt akarja, hogy Oroszország ismét uralkodjon szomszédai felett.
Oroszország még mindig úgy viselkedik, mint egy birodalom. Putyin pedig újjá akarja építeni a birodalmat – a cárit vagy a szovjetet. Csak 2022 februárjában ébredtünk fel, amikor elkezdték Kijevet bombázni” – mondta Borrell.
Az európai diplomácia vezetője hozzátette: „ha az EU megengedi Putyin Oroszországának, hogy Ukrajnát egy második Fehéroroszországgá alakítsa, és egy bábkormányt állítson fel Kijevben, akkor később Európa sokkal magasabb árat fog fizetni” - közölte a karpat.in.ua.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.