Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő bírálta csütörtökön Donald Trump amerikai elnököt amiatt, hogy az előző nap a béketárgyalások szempontjából „nagyon károsnak” nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán államfőnek a Krím hovatartozására vonatkozó nyilatkozatát, mert szerinte az csak nehezíti az ukrajnai háború lezárását.
„A valódi akadály nem Ukrajna, hanem Oroszország, amelynek hadi céljai nem változtak” – hangoztatta az uniós főképviselő. „Miközben Oroszország úgy tesz, mintha békét keresne, halálos légicsapást indított Kijev ellen” – mondta, hozzátéve, hogy ez nem a béke keresése, hanem ennek éppen a kigúnyolása.
Emmanuel Macron francia elnök Madagaszkáron tett látogatása során pedig azzal vádolta meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy „hazudik, ami állítólagos béketörekvéseit” illeti.
Az eddig sikertelen tűzszüneti tárgyalásokat illetően megjegyezte, hogy „az amerikaiaknak csupán egy ember miatt kell felháborodniuk, ez pedig Putyin elnök”. Egyben megjegyezte, hogy amennyiben Putyin hozzájárul, úgy a fegyverek azonnal elhallgathatnak, és ezzel „életeket menthetnek meg”.
Macron, akit a francia BFMTV hírtelevízió idézett, szóvá tette azt is, hogy a Krím félsziget státusa egyelőre „nem téma”. Ennek kapcsán a francia államfő úgy fogalmazott, hogy Trump elnök ugyan „leírta a de facto helyzetet”, de „ez azt jelentené, hogy engednünk kellene Oroszországnak? Nem.” A félsziget státusának kérdése „mindenesetre nem most, és nem rajtunk múlik” – fűzte hozzá.
A Truth Social közösségi oldalon szerdán megjelent bejegyzésében Trump elnök arra reagált, hogy az ukrán elnök kizárta a Krím 2014-es orosz megszállásának jogi értelemben való elismerését - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.