A szárazföldi beavatkozás lehetősége nem szerepel a G7-csoport következő csúcstalálkozójának napirendjén - így reagált a római kormánypalota Emmanuel Macron kijelentéseire, melyekkel a francia elnök nem zárta ki akár európai katonák küldését az ukrajnai harctérre.
A G7-csoport következő értekezletét június 13. és 15. között tartják a dél-olaszországi Puglia tartományban.
Antonio Tajani olasz külügyminiszter kijelentette, hogy a római kormány soha nem fog katonákat küldeni Ukrajnába, mivel Olaszország "álláspontja továbbra is az egyensúlyt követi".
Tajani hangoztatta, hogy Olaszország nem áll háborúban Oroszországgal. "Katonák küldése helyett mi az igazságos békén dolgozunk" - mondta az olasz diplomácia vezetője.
"Soha egyetlen olasz katona se haljon meg Macron nevében" - írta közösségi oldalán Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes, a jobboldali Liga párt vezetője.
Emmanuel Macron a The Economist című brit hetilapnak adott nyilatkozatában úgy vélte, hogy nem lehet kizárni szárazföldi csapatok küldését Ukrajnába, mivel - tette hozzá a francia elnök - "a mi célunk az, hogy Oroszország ne győzhessen".
Róma korábbi bejelentése szerint még a G7-csúcs előtt kormánydöntés születik az Ukrajnának szánt újabb fegyverszállítási csomagról, amely a kilencedik lesz a háború kezdete óta.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.