Budapest túl van a nehezén, a fővárosnál pénteken tetőzött a Duna. A homokzsákokból kiépített védműveket azonban továbbra is kiemelten figyelik a szakemberek, mivel ezekre még mindig nagy nyomás nehezedik. Karácsony Gergely főpolgármester köszönetet mondott a védekezésben résztvevő cégek dolgozóinak. A közösségi közlekedés várhatóan a jövő hét második felére állhat helyre Budapesten, de a 2-es metró Batthyány téri állomását már a hét első felében megnyitják.
Továbbra is homokzsákokkal van körbekerítve a Margit-szigeti szökőkút. Az elmúlt napokban a Margitszigetre koncentráltak a budapesti szakemberek. A szigetet minden irányból lezárták. A futópálya egy része száraz, de a legnagyobb részét most is víz borítja.
A nehezén viszont már túl van a főváros, a tetőzést komolyabb káresemény nélkül vészelte át Budapest.
Szombaton a 2013-as rekordhoz képest 61 centiméterrel alacsonyabban tetőzött a Duna.
A folyó azonban rengeteg hordalékot visz magával, az M1 drónos felvételekkel mutatta be, milyen törmelékeket sodor magával az ár.
„Amint elindul az apadás és levonul az ár, egyre több uszadék jelenik meg a folyóban, ez azt jelenti, hogy a Duna magával hozza a hordalékfákat is. Fontos felhívni a figyelmet, hogy a Duna partját hordalékfák gyűjtése szigorúan tilos, ugyanis az illetékes hatóságok csak bizonyos időszakonként és megfelelő módon adnak erre engedélyt, ugyanis ennek egészségügyi kockázatai vannak” – számolt be az M1 tudósítója.
Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán köszönte meg a fővárosi cégeknek, hogy helytálltak a védekezésben. Azt írta: szakszerű és alázatos munkával vannak túl a legnehezebb időszakon. A főpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy napokon belül kezdődik a felkészülés a helyreállításra. Karácsony közölte: most azon dolgoznak, hogy az M2-es metró Batthyány téri állomását néhány napon belül meg tudják nyitni. A jövő hét második felében várhatóan a H5-ös HÉV is újraindulhat, és a villamosok is újra a teljes vonalon járhatnak majd.
Az apadás nem jelenti azt, hogy vége a készültségnek
A Duna vízszintje Budapestnél még mindig veszélyes szint fölötti. A vízügyi szakemberek ezért arra kérik az embereket, hogy ne zavarják a védkezést, illetve a védekezésben résztvevő járműveket a gátakon.
„Meg van építve egy homokzsákokból álló ideiglenes védmű, ezt így hívják vízügyes nyelven, és bár le van fóliázva az eleje, mégiscsak utat talál magának a víz valahol, és ezeken a kisebb réseken keresztül elkezd szivárogni, ez szerintem minden laikus érti, hogy ez miért veszélyes. Meggyengíti ezeket a védműveket” – számolt be Siklós Gabriella, Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
Az árvízi védekezés után is nehéz munkák elé néznek a szakemberek.
Az árhullám levonulása ugyanis a törmelékek eltakarítása jelent kihívást, és fertőtleníteni kell a közterületeket
- közölte a hirado.hu.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.