2026. március 30-án ünnepélyes keretek között került sor a Beregszászi Szociális Központ felújításának első ütemét lezáró eseményre. A jelentős beruházás a japán Terra Renaissance jótékonysági szervezet közreműködésével, valamint a Japán Külügyminisztérium támogatásával valósult meg. Az egykori tüdőgondozó leromlott állapotú épületét 2022-ben vásárolta meg a várostól a Beregszászi Esperesi Kerület, azóta folyamatosan azon munkálkodnak, hogy az épület megújulva közösségi és szociális szolgálatot tölthessen be.
Az eseményt Fülöp János atya, a Szent Panteleimon Karitász Kárpátaljai Görögkatolikus Jótékonysági Szervezet igazgatója, valamint Szkoropádszky Péter atya, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyei Karitász igazgatója nyitották meg.
Külön megtiszteltetés volt, hogy az eseményen jelen volt Onimaru Masaya, a Terra Renaissance alapítója, aki Sasaki Juntetsu főtitkár, valamint Kósa Bálint, a Terra Renaissance Hungary Alapítvány vezetője kíséretében adta át az épületet a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerülete és a Szent Panteleimon Karitász részére. Ebből az alkalomból Macapula Tódor, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye megyéspüspöke köszönőlevelét is átvehették, hálája jeléül. Az elkészült épületrészeket Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspöke áldotta meg.
Az ünnepségen jelen volt Vida László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, valamint a kivitelezésben részt vevő szakemberek: a Jurchenko Building Group, az ANKON Project Group és Szarvas Péter főépítész. Jelen volt továbbá Demkó Ferenc helynök atya, a Beregszászi Esperesi Kerület esperese, valamint Peter Zidar, a Sankt Pölteni Egyházmegye állandó diakónusa, a Maria-Anzbach-i Plébániai Karitász vezetője.
Kósa Bálint köszöntőjében hangsúlyozta, hogy bár különböző nemzetiségekhez, identitásokhoz és közösségekhez tartozunk, közös cél köt össze bennünket: a béke, a szeretet és a jóság szolgálata. Szavai rámutattak arra is, hogy az egymás iránti nyitottság és az összefogás a legnehezebb időkben is képes maradandó értéket teremteni.
A köszöntéseket, a közös imádságot és az épületrészek megáldását követően jelképes faültetésre is sor került. A közösen elültetett japán cseresznyefák és a lilaakác nemcsak az esemény emlékét őrzik majd, hanem a nemzeteken és közösségeken átívelő összefogás, valamint a jóság közös szolgálatának jelképeivé is válnak.
A Beregszászi Szociális Központ további munkálatai még váratnak magukra, az épület egyes részei azonban már most is működnek, és fokozatosan betöltik közösségi és szociális küldetésüket. Az intézményben hamarosan szeretetkonyha is nyílik, amely tovább erősíti majd a központ szolgálatát a rászorulók felé.
Ahogyan Vida László főkonzul fogalmazott: „Bízunk benne, hogy a jövőben ez a szép épület gyermekek és idősek számára egyaránt a találkozások és a közösség helyévé válhat”.
A rendezvény mindazok együttműködésének és elkötelezett munkájának köszönhetően valósulhatott meg, akik jelenlétükkel, támogatásukkal és szolgálatukkal részesei voltak ennek a fontos napnak.
Kész Brigitta, a Szent Panteleimon Karitász munkatársa
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.