Egy 72 éves brit férfi több mint tíz hónapig, mindeddig a leghosszabb ideig volt koronavírus-fertőzött.
A The Guardian cikkében nyugdíjas autóvezető-oktatóként bemutatott bristoli Dave Smith esetében 305 napig folyamatosan fennállt a fertőzöttség - írja az MTI.
A súlyos betegségen átesett férfi életben maradt, és koronavírus-tesztjei már negatívak.
Mint a brit lapnak elmondta: többször állt a halál küszöbén, családjától is elbúcsúzott már, a felesége ötször kezdte el megszervezni a temetését.
Smith „az orvosi szakirodalomban mindeddig a leghosszabbnak bizonyult” esetét júliusban mutatják be a Klinikai Mikrobiológia és Fertőző Betegségek Európai Kongresszusán (ECCMID).
Smith 2020 májusában került kórházba köhögéssel és lázzal.
A PCR-tesz megerősítette, hogy koronavírus-fertőzött. Nyolc nap után elbocsátották a kórházból, de augusztusban, szeptemberben, októberben és decemberben ismét kórházi ellátásra szorult „jelentős légszomj, és állapotának lázzal járó akut romlása” miatt.
2020 decemberében remdesivirterápiával kezelték, de azt 17 nap után felfüggesztették, mert hatástalan volt. Később monoklonális antitestekkel, casirivimabbal és imdevimabbal kezelték.
A Bristoli Egyetem beszámolója szerint a férfit végül sikeresen gyógyították laboratóriumban előállított antitestekkel. Állapota gyorsan javult, és a vírust 45 nappal a kombinált kezelést követően már nem mutatta ki nála a PCR-teszt.
A Regeneron gyógyszergyártó cég által készített antitest-kombináció azóta igazoltan mentette meg a klinikai vizsgálatba bevont súlyos állapotú Covid-19-páciensek életét, de a kezelés alkalmazásának bevezetése Nagy-Britanniában még nem kapta meg az engedélyt.
A férfi esete a koronavírus-fertőzés potenciális krónikusságát demonstrálja immunhiányos pácienseknél
– hangsúlyozták az esettel foglalkozó szakértők a kongresszusra készült összefoglalójukban. Smithnél az első koronavírustesztje előtt hat héttel jelentkeztek az első tünetek, így az orvosok azt gyanítják, hogy a fertőzöttség valójában hosszabb ideig, csaknem egy évig tartott nála.
A férfinak a kórtörténete szerint hiperszenzitív pneumonitisza, túlérzékenység okozta tüdőgyulladása volt, aminek következtében a tüdőszöveteiben gyulladás alakult ki és krónikus limfocitás leukémia – egy rákbetegség – alakult ki nála évek alatt, fokozatosan. Az esettanulmány megállapításai arra utalnak, hogy az immunhiányos páciensek érzékenyek a krónikus Sars-CoV-2-fertőzésre.
A szakértők szerint sürgősen szükség van olyan kezelések kipróbálására és az azokhoz való hozzáférés javítására, amelyek hatásosan gyógyíthatják meg a hosszú ideig fertőzött pácienseket.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.