Orbán Viktor: Magyarország az egyetlen az unióban, ahol nincs vakcinahiány

Jön a készenléti oltási rend - jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Mostantól kezdve egyéni felelősség van az oltások tekintetében - tette hozzá a kormányfő.

Hirdetés

Ismét lehetnek képviselő-testületi ülések - derült ki a beszélgetésből, közli az Origo.

Majdnem 11850 embert oltottak be csütörtökön első oltással, második oltással pedig 81 943 embert – számolt be róla Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hozzátette: ez jól mutatja, hogy megváltoztak a dolgok.  

A kormányfő arra is rámutatott, hogy már az első oltások száma is nagy biztonságot eredményez, ám a második oltás adja meg a teljes biztonságot.  

Arra is felhívta a figyelmet azonban, hogy az első oltások száma azért ilyen alacsony, mert az emberek már nem rohamozzák meg annyira az oltópontokat.

Jelezte: míg korábban arra fektették a hangsúlyt, hogy az első oltások száma növekedjen, most ez megváltozott. Mi vagyunk az egyetlen olyan ország, az Európában, ahol nem vakcinahiány van, hanem vakcinabőség – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök kiemelte: oltásbiztonságban vagyunk, és ez év végéig biztosan így marad, ezért tudunk segíteni más országoknak is.

Készenléti oltási rend jön

Úgy fogalmazott, Magyarországon senkinek nem kell tartania attól, hogy baj lesz, egy következő hullám esetén, vagy ha netán kiderül, hogy az oltás rövidebb ideig biztosít védelmet, mint hittük, mert annyi vakcinánk van, hogy mindenkit kétszer be tudnának oldani. 

A magyar lakosság 54 százaléka már túl van az első oltásán és 38 százalék a másodikat is megkapta.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy csütörtökön 26 beteget vesztettünk el, és az új fertőzött honfitársaink száma is meredeken csökken. Van viszont két és félmillió ember, aki nem kért vakcinát. 

A továbbiakban azonban nem ésszerű fenntartani a jelenlegi oltási rendszert, ezért úgynevezett készenléti oltási rendre állnak át. Ez azt jelenti, hogy néhány oltóhelyet fenntartanak, és aki akar oltakozni, annak oda kell mennie. Tehát nem lesz elérhető a vakcina a háziorvosoknál. 

Mi lesz a gyerekekkel?

A gyermekek oltását illetően a miniszterelnök arról beszélt, hogy az egész vírushelyzetben nagyon nehéz tudományosan tisztán látni, mert minden érvényes megállapításhoz időtávlatban kell látni, de ebben a járványban ez a távlat még nincs meg. – Így vagyunk a fiatalabbakkal is – jelentette ki a kormányfő. 

Ugyanakkor elzárkózni sem szeretnének attól, hogy a szülő, ha szeretné, beoltathassa a gyermekét. 

Orbán Viktor elmondta, nem gondolja, hogy a magyar tudományos közösségben ez a vita a nyár végénél hamarabb nyugvópontra jutna. Még nem döntötték el, hogy lesz-e a gyermekek oltását illetően oltási kampány, azonban egyelőre a kiskorúak mehetnek a szüleikkel a legtöbb helyre.

Arról, hogy folytatják-e a kétoldalú megállapodásokat a kormányfő elmondta, szükséges lesz. Mint fogalmazott, van védettségi igazolványunk, a többiek előtt járunk, és Európában egy mögöttünk lévő pozícióból szeretnének előre jutni. 

Ha belép majd az európai kártya, az nem azt jelenti, hogy ki fognak bocsátani Brüsszelben egy kártyát, a nemzeti hatóságok feladata lesz, hogy kibocsássák a védettségi kártyát. A mostani védettségi kártyánk online változatát fogjuk kiegészíteni adatokkal, így a magyar digitális kártyán lévő adatok szinkronban lesznek a jövőben elkészülő többi európai ország kártyájával – magyarázta a miniszterelnök.

Azt gondolom, hogy amit a közösségi felelősségből meg tudtunk tenni, azt megtettünk, de itt az egyéni felelősség érzésének növekedésére van szükség – tette hozzá a kormányfő.

Ismét lesznek önkormányzati testületi ülések

Orbán Viktor szólt arról is, hogy lassan nem emlékszünk a korábbi rossz időszakra, és szinte törli is ezeket az emlékeket. 

Én járom a világot, és sok helyen depressziós nyomás alatt vannak az emberek. A veszélyhelyzet fennmarad, és folyamatosan töröljük el a korlátozásokat. Hamarosan döntés lesz arról, hogyan állhat helyre az önkormányzatok korábbi működési rendje. 

Péntek délután lesz döntés erről - tette hozzá. Míg mások nem szabadok, addig mi azok vagyunk - tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy lassan visszatér a gazdaság a normális menetrendbe. 

Lesz egy gazdasági konferencia a jövő héten, és akkor az újraindítás újabb lépéseiről egyeztetnek majd. Én is azt szeretném, hogy előzzük meg a nyugati országokat - tette hozzá.

Határozott fellépés a pedofíliával szemben

Több mint egy éve vitatkoznak a pedofilellenes törvénycsomagról, amely most a Parlament előtt van. – Én azt hiszem, hogy gyorsabban is döntésre juthattunk volna, de nagyon keskeny ösvényen járunk, mert miközben nem akarunk beleszólni senki életvezetésébe, azt sem szeretnénk, ha olyasmit látnának és tapasztalnának a gyerekek, ami az ő egészségükre káros és veszélyes – fogalmazott a kormányfő. Az indulatok és érzelmek egyértelműek. 

Ésszel kell eljárnunk, nehogy olyan szabályokat hozzunk, aminek egyes részeit később megbánhatjuk. A gyermekek bizalmával visszaélni, különösen szexuális okokból a legvisszataszítóbb dolog, amit el tudunk képzelni, az internet pedig olyan csatateret nyitott, amelyhez új szabályozás szükséges. 

Nem akarunk örök vesztesek lenni

A nemzeti összetartozás napja kapcsán Orbán Viktor elmondta, tizenegy évvel ezelőtt döntött úgy a magyar kormány, hogy az országvesztés napjából emléknapot emel. A kormányfő úgy fogalmazott, van egy nagy nemzet, amely messze túlnyúlik a határokon, és ennek lelki összetartása erősebb, mint a korábbi évtizedekben bármikor. 

Nem akarunk úgy élni, hogy egy örökké vereségre ítélt népnek tekintjük magunkat, nincs is okunk arra, hogy ilyen vereségtudatban éljünk. 

Vizsgálat lesz

Orbán Viktor szólt arról is, hogy itthon is kivizsgálják, hogy milyen hatása lehet a dán-német-amerikai lehallgatási botránynak. A kormányfő szerint a modern nemzetközi rendszerben nem arra kell törekedni, hogy egyik, vagy másik hatalom mellé álljon az ország. 

A barátságokat gazdasági együttműködésre kell változtatni, és lehetőséget kell adni a magyar cégeknek. 

Ha elszigetelődünk, akkor annak csak negatív hatásai lehetnek - tette hozzá. A világgazdaságban való részvétel nagy eredményeket hozhat.

Orbán Viktor: Nagyszerű Eb-re számítok

Végre felemelkedett egy magyar csillag a labdarúgásban, és most kiderült, hogy vissza kellett utaznia Németországba, talán majd ősszel. Most egy rosszkedvűbb állapotban vagyunk a labdarúgó Eb-t illetően - mondta Orbán Viktor. Minden játékosnak sok sikert kívánok - tette hozzá. 

Mi győzünk, és mi vesztünk. A magyar ember közösségi ember, úgy fogja fel az életét, hogy az belefonódik egy közös sorsba - mondta a kormányfő. Nagyszerű Eb-re számítok - zárta szavait.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.