Gyors ütemben növekszik a kórházi ápolásra szoruló koronavírusos betegek száma Ukrajna nyugati régióiban, ahol a legalacsonyabb a lakosság átoltottsága - közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium, miközben az országban egy nap alatt minden korábbi csúcsot meghaladó számú, csaknem 40 ezer új fertőzöttet jegyeztek fel.
A tárca a Telegram üzenetküldő portálon arról tájékoztatott, hogy a kórházi helyzet jelenleg a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében a legsúlyosabb, ahol a koronavírusos betegek ellátására kijelölt intézmények telítettsége elérte a 64,8 százalékot - írja az MTI.
Országos átlagban a kórházi ágyak 38 százaléka foglalt, jelenleg 26 681 embert ápolnak egészségügyi intézményben.
Az egészségügyi minisztérium által közölt legfrissebb adatok alapján továbbra is két nyugat-ukrajnai régió, Ivano-Frankivszk és Rivne van a legszigorúbb korlátozásokkal járó, vörös színkóddal jelölt besorolásban, csupán kettő maradt a legenyhébb kockázatú sárgában, a többi pedig - köztük a főváros, Kijev - már a figyelmeztetőnek számító narancs kategóriában van. Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint hamarosan újabb 9 megye - köztük Kárpátalja - kerülhet át vörös besorolásba.
Ukrajnában a tömegrendezvényeket, a bevásárlóközpontokat, a kulturális és sportlétesítményeket a vörös kategóriában lévő régiókban csakis azok látogathatják, akik felvették a védőoltás mindkét dózisát, átestek a fertőzésen, vagy friss negatív PCR-teszttel rendelkeznek. A sárga és narancs besorolású régiókban ehhez elegendő az oltás első adagjának felvétele is. A narancs kategóriában lévő régiókban viszont a helyi vezetés szigoríthat a korlátozásokon.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) arról számolt be, hogy Kárpátalján lelepleztek egy helybeli orvost, aki hamis Covid-igazolásokat állított ki, és tevékenységével havonta csaknem félmillió hrivnya bevételre tett szert. Az illető a Kárpátaljai Területi Tanács Népegészségügyi Központjában dolgozott, mint fertőző betegségekre szakosodott orvos. Egy hamis igazolásért 3500 hrivnyát kért, és havonta legalább százat állított ki. A közleményben arra nem tért ki az SZBU, hogy az orvos mióta folytatta ezt a tevékenységet.
Ukrajnában Kárpátalja azon régiók közé tartozik, ahol a legalacsonyabb a lakosság átoltottsága.
A diagnosztizált fertőzöttek száma Ukrajnában csütörtökre - újabb csúcsot döntve - 39 620-szal 4 169 897-re, az elhunytaké 210-zel 100 809-re, az aktív betegeké pedig több mint 30 ezerrel 418 234-re emelkedett. Az elmúlt napon 4136 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.
A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 14 700 198-an adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 696 527-en pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik, emlékeztető oltást eddig 398 374-en kaptak. Szerdán 75 195 embert oltottak be.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.