Az Egyesült Államokban a múlt heti koronavírus-fertőzések 73 százaléka az omikron variánshoz volt köthető – derült ki amerikai járványügyi hivatal (CDC) hétfőn közzétett adataiból.
Ez hatalmas ugrást jelent az egy héttel korábbi, mintegy 12,6 százalékos becsléshez képest - írja az MTI.
Az amerikai egészségügyi hatóságok eredetileg 3 százalékra becsülték az említett hétre vonatkozó adatokat,
de később felfelé módosították a számot.
Az omikron koronavírus-változat, amely most az országban a domináns törzs, a második helyre szorította a delta variánst. A CDC becslése szerint a közelmúltban a delta az esetek negyedét okozta. Egyes tagállamokban a fertőzések több mint 90 százaléka az omikron változattal hozható összefüggésbe.
A delta variáns súlyos hulláma nyáron érte el az Egyesült Államokat. Szeptemberben az új fertőzések száma visszaesett, de október óta ismét emelkedett, és különösen az utóbbi napokban nőtt meg erőteljesen.
A világjárvány kezdete óta több mint 800 ezer ember halt meg az Egyesült Államokban koronavírus-fertőzés miatt. Az ország oltási kampánya erősen indult, de az utóbbi időben nehezen haladt előre.
A 330 millió lakos mintegy 61,5 százaléka két vakcinát kapott.
Joe Biden amerikai elnök kedden a világjárványról szóló beszédében a nyilvánossághoz kíván fordulni. A Fehér Ház szerint aggodalomra ad okot a koronavírus omikron variánsának terjedése, de ez nem indok a pánikra.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.