Izraelben javulnak a koronavírus-járvány adatai, csökken a fertőzési ráta, és stabilizálódott a súlyos betegek száma - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
A negyedik, delta variáns által okozott hullám júliusi kitörése óta először 1 alá csökkent az R fertőzési együttható, csütörtökön már 0,83-at írt az egészségügyi minisztérium honlapja, ami azt jelenti, hogy 100 fertőzött átlagosan 83-nak adja tovább a vírust - írja az MTI.
A szakemberek ennek ellenére óvatosak, egy részük szerint ez a járványhullám visszavonulását jelenti,
de a kormánynak tanácsokat adó szakértői csoport vezetője, Ran Balitzer professzor szerint korai még bejelenteni a negyedik hullám végét, mert még mindig nagyon magas, több ezres az új vírushordozók napi száma.
A professzor szerint továbbra is különösen magas az oltatlanok körében a fertőződés kockázata. Augusztusban minden 170. nem beoltott, 60 évesnél idősebb izraeli kritikus állapotban került kórházba a koronavírus miatt - és közülük minden harmadik meghalt, s hasonló helyzet várható szeptemberben is.
Doron Gazít professzor, a Héber Egyetem szakértője optimistábban nyilatkozott a lapnak, szerinte folytatódni fog a járvány visszaszorulása, csökkenni fog a kórházi esetek jelenleg még csak stagnáló száma.
Eran Szegal professzor a Weizman tudományos kutatóintézetből úgy vélekedik, hogy az R mutató 1 alá esése a járvány terjedésének csökkenését jelzi. "A csökkenés nem a kevesebb tesztnek köszönhető" - hangsúlyozta Twitter-fiókjában a történéseket eddig mindig pontosan előre jelző Szegal.
"Az elmúlt két napban végzett vizsgálatok száma hasonló az egy héttel ezelőttihez,
és csökken a pozitív tesztek százalékos aránya és az új, súlyos betegek száma is" - emelte ki a professzor.
Hatalmas tömegek kígyóztak a díjmentes tesztelőállomásoknál kedden és szerdán, a zsidó újév ünnepén, valamint az azt megelőző napokon a 12-es kereskedelmi TV riportja szerint, mert a többgenerációs családi vendégségek előtt az izraeliek megpróbáltak megbizonyosodni arról, hogy nem fertőzöttek.
Jelenleg 157 831 ember tartózkodik karanténban, akik vagy külföldről tértek vissza, vagy vírushordozók, vagy érintkeztek fertőzöttekkel. A szerdai ünnepnapon viszonylag kevés, mintegy 60 ezer teszttel 3247 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, s 5,44 százalék volt a teszteltek körében a fertőzöttek aránya.
Jelenleg 84 505 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 1114-en vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 680, és 160-at tartanak életben lélegeztetőgéppel. A súlyos betegek túlnyomórészt az oltatlanok közül kerülnek ki.
December vége óta Izraelben 6 024 339 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BionTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 64,78 százaléka, ami azonban nem bizonyult elégnek ahhoz,
hogy a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa ne indítsa el a járvány újabb hullámát.
A védettség növelésére augusztusban újabb, harmadik oltási kampányt indítottak, melyben eddig 2 690 387 -an vették fel a harmadik adag vakcinát, mely a lakosság 28,93 százalékát jelenti.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.