130 új fertőzöttet találtak Magyarországon

MTI

 / Közélet

Négy beteg meghalt és újabb 130 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 821 254 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 524 203-an már a második, 418 000-en pedig a harmadik adag vakcinát is megkapták.

Hirdetés

A kormányzati portálon azt írták: 813 818-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma - írja az MTI.

Az elhunytak száma 30 074-re, a gyógyultaké 778 258-ra emelkedett.

Az aktív fertőzöttek száma 5486. Kórházban 210 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.

Hatósági házi karanténban 1955-en vannak, a mintavételek száma 6 640 890.

A delta vírusmutáns több európai országban és Magyarországon is terjed, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben. Ezért azt kérik, hogy aki még nem oltatta be magát, jelentkezzen háziorvosánál vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten.

Hangsúlyozták, hogy a betegség súlyos lefolyása ellen továbbra is a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet. A beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb - hívták fel a figyelmet.

Jelezték azt is, hogy a magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, de annak sem késő, aki még nem tett így. A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló is folyamatosan nyitva van.

Ugyancsak az oltás felvételére kérik a még beoltatlan egyetemi hallgatókat és oktatókat.

A harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten, de az a háziorvostól is kérhető. Az időseknek, krónikus és legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás.

Emlékeztettek arra is, hogy lezárult a nemzeti konzultáció, amely a járvány utáni élet fontos kérdéseiről szólt. A kérdőíveket 1,191 millióan küldték vissza, az eredményeket a kormány a szokásos módon ismerteti majd.

Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (146 080) és Pest megyében (112 937) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (46 962), Győr-Moson-Sopron (44 724) és Hajdú-Bihar megye (42 773). A fertőzésben legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna, 17 850 fertőzöttel.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.