Romániában az utóbbi kétheti átlag kétszeresére ugrott a fertőzések száma

MTI

 / Közélet

Romániában az előző napi adat több mint kétszeresére, illetve az utóbbi kétheti átlag csaknem duplájára ugrott kedden az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma.

Hirdetés

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése szerint az utóbbi 24 órában 95-tel emelkedett a beazonosított fertőzések száma, miközben a megelőző két hetet véve alapul jelenleg a napi 48 fertőzés számít átlagosnak, hétfőn pedig (a szokásosnál kevesebb vasárnap kiértékelt teszt alapján) 46 új eset szerepelt a GCS napi jelentésében - írja az MTI.

Maga a kétheti mozgóátlag egy héttel ezelőtt kezdett emelkedni a napi 43-as mélypontról.

Az azóta eltelt hét nap alatt másfélszer annyi (447) fertőzést regisztráltak, mint az előző héten (296).

A kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma néhány napi emelkedés után 244-re csökkent, az intenzív terápián ápolt súlyos eseteké pedig - a hét elején regisztrált visszaesés után - 36-ra emelkedett.

A GCS szerint az utóbbi 24 órában három fertőzött vesztette életét, a járványnak eddig 34 258 ismert áldozata volt Romániában.

A 19,3 millió lakosú Romániában eddig a beoltható lakosság 28,9 százaléka kapott koronavírus elleni oltást, de az oltáskampányt koordináló bizottság (CNCAV) vezetője szerint - a betegségen átesetteket is beleértve - a védettséggel rendelkezők aránya eléri a 44 százalékot. Valeriu Gheorghita keddi sajtóértekezletén elmondta: az országban (regionális bontásban) továbbra is Bukarestben a legmagasabb - csaknem 47 százalékos - az átoltottsági arány, és tíz megyében haladja meg az átoltottság az országos átlagot.

Az oltásparancsnok elmondta:

a jelenlegi adatok alapján a fertőzések lassú, de fokozatosan gyorsuló ütemére számítanak.

Romániában eddig 101 esetben azonosították - szúrópróbaszerűen elvégzett szekvenciális elemzéssel - a delta vírusvariánst: ezek többségét családi, munkaközösségi gócokban észlelték. Az esetek harmadában nem lehetett kideríteni a fertőzés forrását, ebből arra következtetnek, hogy a ragályos vírusmutáció már közösségi szinten is terjed Romániában.

A CNCAV adatai szerint Romániában eddig négy halálos áldozatot követelt a delta vírusvariáns.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.