Ukrajnában ismét gyorsult a járvány terjedése

MTI

 / Közélet

Ukrajnában keddre valamelyest ismét gyorsult a koronavírus-járvány terjedése, több mint kétezer új beteget jegyeztek fel, a megelőző napinak a kétszeresét, az elhunytak száma megint meghaladta a 160-at.

Hirdetés

 

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 2137 új esettel 2 204 631-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma - írja az MTI.

A hétvégén a növekmény mintegy fele volt ennek, a múlt hét közepén viszont 3000-3500 közötti.

Az elhunytak száma 163-mal 50 699-re nőtt, míg a megelőző napon csak 64-en haltak meg.

Eddig 2 053 167-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban több mint 12 ezren, az aktív betegek száma így több mint 10 ezerrel tovább csökkent, 100 765-re.

Kórházba 579 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző napon számuk 810 volt.

A legtöbb új beteget, 434-et az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel.

Az Egészségügyi minisztérium kedden közzétette, hogy bejegyezték Ukrajnában az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett, Olaszországban gyártott vakcinát.

A tárca honlapján közölte, hogy a hét végéig újabb szállítmány - 705 600 dózis - érkezése várható Ukrajnába ebből a védőoltásból a COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül.

A vakcinával azokat készülnek beoltani, akik már megkapták az első dózist.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.