Súlyos károkat okozott a koronavírus az elmúlt több mint egy évben: a Johns Hopkins Egyetem szerdai adatai szerint 167 633 983 ember fertőződött meg eddig a járványban, a halálos áldozatok száma pedig 3 481 490.
Már ez is elképesztő, ám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint jóval többen, nagyjából nyolcmillióan haltak meg a pandémia következtében, a The Economist pedig még ennél is megrázóbb adatokkal szolgál: 10 millióan haltak meg koronavírusban – írja a medicalexpress.com, amit az Index idéz.
Az Egyesült Államokban például 590 ezer halálesetet tartanak számon hivatalosan,
ám a The Economist szerint az áldozatok száma ennél 40 ezerrel is magasabb lehet.
Ezek az új számok megmutatják, mennyire súlyos a helyzet a különböző populációkban, egyúttal ösztönzőleg kell hatniuk az emberekre, hogy beoltsák magukat. Megfigyelési struktúrát kell kiépíteni világszerte, és rengeteget kell tanulni a mostani járványból, hogy hasonló ne forduljon elő még egyszer, meg tudjuk előzni, vagy legalább gyorsabb és könnyebb legyen a lefolyása – mondta Neil Maniar, a Northeastern Egyetem közegészségügyi programjának igazgatója.
A The Economist 121 változó segítségével modellezte a koronavírus lefolyását, és ebbe belevette a többlethalálozást is, amiből kiderül, hogy
a pandémia rosszabbul érintette a szegényebb réteget, mint sokan gondolták.
A becslések szerint 6,6 millió ember vesztette életét a koronavírusban, akikről semmilyen adat nincs, vagyis a hivatalos, 3,4 milliós adattal együtt ez 10 millió áldozatot jelent. Az elsöprő többségük olyan országokból származik, ahol nincsenek megbízható információk a járvánnyal kapcsolatban.
A The Economist szerint Egyiptomban a hivatalos adatok 13-szorosa lehet a valós, a szubszaharai Afrikában pedig 14-szerese.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.