Vizeletet isznak és trágyában fürdenek Indiában a vírus megelőzése érdekében
 / Mozaik

Indiában továbbra is problémás a vakcinabeszerzés, a lakosság oxigénhiányban szenved, a kórházak túltelítettek, a halottak az utcán tornyosulnak.

Hirdetés

Amíg a kormány járvány elleni intézkedések hatékonyságán töri a fejét, a dél–ázsiai ország erősen vallásos népe továbbra is hindu gyökerű házi gyógymódokkal harcol a fertőzés ellen - írja a Hirado.

Az Akhil Bharat Hindu Mahasabha csoport vezetője tehén vizeletivó rendezvénynek adott otthont Újdelhiben, remélve,

hogy a bevett gyakorlat segít a koronavírus elleni védekezésben.

Narendra Modi miniszterelnök hindu nacionalista pártjának néhány vezetője is a hindu vallás szent állatának, a tehén vizeletének fogyasztását ajánlja a fertőzés megelőzésre.

„21 éve isszuk. Sosem éreztük szükségét gyógyszerek fogyasztásának vagy az oltásnak” – mondta Om Prakash, rendezvény résztvevője.

Suman Harpriya, Assam államának törvényhozója egy közgyűlési ülésen a jelenlévő képviselőknek elmondta, hogy a tehén vizelete mellett az ürüléke is hatásos a koronavírus kezelésére.

Ezzel sokan egyet is értenek: az alábbi felvételen tehéntrágyával kenekednek, így „védve” magukat a fertőzéstől.

Az orvosok természetesen a vallási módszerek hatékonyságát nem tartják tudományosan bizonyítottnak.

„Nincs tudományos igazolás arra vonatkozóan, hogy e népszokások bármelyike megelőzésére szolgálna. A tehéntrágya és a vizelet salakanyag, nincs semmilyen kutatás, amely bizonyítaná a hatásukat” – mondta Debprasad Chattopadhyay virológus a Deutsche Presse-Agentur hírügynökségnek.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.