Ukrajnában ismét megugrott a fertőzöttek száma

MTI

 / Közélet

Ukrajnában csütörtökre megint gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, több mint 11 600, a megelőző napinál mintegy kétezerrel több új beteget jegyeztek fel, az elhunytak száma is ismét megközelítette a négyszázat.

Hirdetés

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 11 627-tel 2 059 465-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 387-tel 43 778-ra - írja az MTI.

Eddig 1 635 333-an gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban csaknem 18 500-an,

az aktív betegek száma így tovább csökkent több mint hétezerrel, 380 354-re.

Kórházba most kevesebb, 3096 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző napon számuk 3623 volt.

A legtöbb új beteget, 1203-at ezúttal a kelet-ukrajnai Harkiv megyében jegyezték fel.

Az egészségügyi tárca csütörtökön arról tájékoztatatott, hogy előző nap sikerült gyorsítani az oltási kampányon, több mint 70 ezer embert oltottak be. Velük együtt a kampány február 24-i kezdete óta eddig 629 182-en kapták meg valamely vakcina első, tízen a második dózisát is.

A tárca ismét frissítette a régiók járvány szerinti besorolását. A főváros, Kijev és kilenc megye maradt egyelőre a leginkább fertőzött, "vörös" kategóriában, a legenyhébb,

"sárgában" már hét megye van - köztük Kárpátalja -, nyolc pedig "narancs" besorolású.

Oleh Nemcsinov kabinetminiszter közölte, hogy a kormány válságstábjának döntése értelmében Kijev május 1-jétől átkerül a "vörösből" a "sárga" besorolásba. Ez azt jelenti, hogy ismét kinyithatnak az éttermek, a szórakozóhelyek és az élelmiszerpiacok, május 5-től pedig az iskolák és az óvodák is.

A közösségi közlekedést pedig - amelyen eddig csak a stratégiai intézmények és vállalatok dolgozói utazhattak - ismét bárki igénybe veheti.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.