Spanyolországban 47 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt három napban, több mint 30 ezerrel kevesebbet mint a múlt hétvégén - közölt a spanyol egészségügyi minisztérium hétfőn.
A szaktárca szerint az elmúlt 24 órában mintegy háromezer új esetet diagnosztizáltak az országban, a járvány kezdetet óta csaknem 3 millió esetben igazolták a koronavírus-fertőzést - írja az MTI.
Százezer emberből átlagosan 667-en fertőzöttek, ami a legkedvezőbb adat január közepe óta.
Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az adatok a járvány további mérséklődését mutatják, de az esetszámok még mindig nagyon magasak, így továbbra sincs itt az ideje a lazításnak.
Mint mondta, nagyon enyhe javulást lehet tapasztalni a kórházak intenzív osztályain is, de a Covid-betegek aránya még mindig átlagosan 43 százalék felett van. Hat tartományban, illetve autonóm városban meghaladja az 50 százalékot.
A járvány egy éve alatt 29,9 millió koronavírus-tesztet végeztek el Spanyolországban. A január 29-e és február 4-e között készült, mintegy 1,7 millió tesz 11,5 százaléka lett pozitív.
A koronavírus eddig több mint 62 ezer ember halálához vezetett, 1580-an az elmúlt egy hétben hunytak el.
Fernando Simón beszámolt arról, hogy a koronavírus elleni vakcina első dózisát már 2,1 millióan kapták meg, mindkét adaggal több mint 786 ezer embert oltottak be.
Tájékoztatása szerint a vírus brit mutációját 479 fertőzöttnél igazolták eddig,
a dél-afrikai variánst két, a brazil változatot egy esetben szűrték ki.
A javuló tendenciák ellenére több tartomány, egyebek mellett La Rioja, Navarra, Kasztília és León arról döntött hétfőn, hogy meghosszabbítja az érvényben lévő korlátozó intézkedéseket.
Ezzel szemben Katalónia óvatos enyhítést kezdett egy-egy órával meghosszabbítva a vendéglátóhelyeknél a nyitvatartási sávokat reggeli és ebédidőben.
Az edzőtermek 30 százalékos létszám mellett újra kinyithatnak, és visszatérhetnek a jelenléti oktatásra a zeneiskolákban, valamint az egyetemek első évfolyamában.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.