Angela Merkel is azt mondja már, hogy jó a kínai vakcina

MTI

Németországnak és Kínának az Egészségügyi Világszervezet (WHO) révén kölcsönösen el kell ismernie az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen használt oltóanyagokat – mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben a 6. német-kínai kormánykonzultáció előtt.

Hirdetés

Angela Merkel a kínai miniszterelnökkel, Li Ko-csianggal közösen vezetett online tanácskozás előtt tett nyilatkozatában kiemelte, hogy

Kínának és Németországnak is fontos szerepe lehet a koronavírus-világjárvány elleni küzdelemben

- írja az MTI.

Hozzátette, ezzel nemcsak ahhoz járulhatnak hozzá, hogy saját lakosságuk beoltását lehetővé tegyék, hanem ahhoz is, hogy nyíltan és átlátható módon beszéljenek az oltóanyaggyártásról, valamint az oltóanyagokat lehetőség szerint kölcsönösen elismerjék, legalábbis az Egészségügyi Világszervezetnél – hogy így győzhessenek a vírus elleni küzdelemben.

Hirdetés

Angela Merkel felidézte, hogy a 2020 második félévi német európai uniós (EU) elnökség idején sikerült lezárni a tárgyalásokat az EU és Kína átfogó beruházási megállapodásról. Erre a megállapodásra lehet felépíteni a jövőbeli gazdasági kapcsolatokat, amelyeket az átláthatóság, a kölcsönös piaci hozzáférés és a korábbinál nagyobb jogbiztonság jellemezhet – mondta a kancellár.

Az ENSZ egy másik szakosított szervezete, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által meghatározott alapkövetelményekkel kapcsolatban kiemelte: nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a munkavállalók mindenütt,

Németországban és Kínában is megfelelő körülmények között dolgozhassanak.

Azonban a német-kínai kapcsolatok a gazdaságnál jóval szélesebb kört, az élelmiszerbiztonságtól az éghajlat védelméig egy sor ügyet ölelnek fel, és vannak nehéz kérdések is. Hagyományosan ilyen kérdés az emberi jogok helyzete, és ezzel kapcsolatban vannak nézeteltérések, a többi között Hongkonggal összefüggésben – mondta Angela Merkel.

Németország az egyetlen állam, amelynek kormányával a kínai vezetés közös értekezletet tart.
A kormánykonzultáció intézményét 2010-ben hozták létre, a két kabinet kétévente ülésezik közösen.

A két ország kapcsolatának erősségét jelzi, hogy Németország Kína első számú kereskedelmi partnere Európában, Kína pedig Németország első számú kereskedelmi partnere Ázsiában.

Az idei találkozót a koronavírus-világjárvány miatt online formában tartották,

az eredeti menetrend szerint Peking lett volna a helyszín.

A tanácskozás alkalmából aláírtak egy sor szándéknyilatkozatot, a többi között a klímavédelem ügyében folytatott tudományos kutatások területén kezdett együttműködés erősítéséről.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.