Müller Cecília: Aki válogat a vakcinák között, heteket, hónapokat is veszíthet
 / Közélet

Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján Müller Cecília elmondta, eddig 685 247-en kaptak oltást Magyarországon, így Európában Málta és Dánia után hazánk következik az átoltottsági listán.

Hirdetés

Hozzátette, az aki válogat a vakcinák között, heteket, sőt akár hónapokat is veszíthet - írja a Hirado.

A koronavírus-járvány harmadik hullámára tekintettel – a magyar állampolgárok életének és egészségének megóvása érdekében –

a kormány március 15. 24 óráig meghosszabbította az ország schengeni belső határszakaszán ideiglenesen bevezetett határforgalom-ellenőrzést

és határőrizeti feladatokat – közölte a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a testület hétfői online sajtótájékoztatóján.

Kiss Róbert elmondta, immár hat hónapja állították vissza ideiglenesen a határellenőrzést, és ezen időszak alatt nemzetközi tranzitálási céllal összesen 627 438 járműszerelvény lépett be az ország területére, ezek közül 478 027 tehergépkocsi magyarországi úti céllal. Az alezredes kiemelte, hogy Hegyeshalomnál szeptember elseje óta 146 544 tehergépjárművet léptettek be az országba, ezek közül 98 906 érkezett Magyarországra. A másik legnagyobb forgalmú a szlovák határszakaszon a Rajka autópálya-határátkelőhely, ahol 285 884 jármű belépését biztosították.

Az elmúlt időszakban a koronavírus-járványt kihasználó csalók is megjelentek, a vírus első hullámában maszkokat kínáltak, mostanában pedig csodagyógyszereket. A vakcina megjelenésével profilt váltottak, és pénz ellenében vakcinákat akarnak értékesíteni. Kiss Róbert a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy vakcinákkal csak az állam rendelkezik, magánkézben azok nem találhatók meg, így akik vakcinákat ajánlanak megvételre általában az interneten, mind csalók.

Kiemelte: az elmúlt 24 órában 618 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, mivel nem vagy pedig nem megfelelően viselték a maszkot. A kijárási tilalom megszegése miatt több mint 600 személlyel szemben intézkedtek az elmúlt hétvégén. 12 394 hatósági házi karantént rendeltek el, és 30 782 esetben ellenőrizték a hatósági házi karanténban tartózkodókat.

Müller Cecília országos tiszti főorvos hangsúlyozta:

világszerte tombol a járvány, 114 millió fertőzöttet regisztráltak eddig a világon.

Európa több országában is az egészségügyi intézmények elérték kapacitásuk felső határát.

A vírus variánsai miatt ismét emelkedni kezdett a fertőzöttek száma hazánkban is. 4326 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 432 925-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 84, többségében idős, krónikus beteg, az elhunytak száma 15 058-ra emelkedett. Folyamatosan nő a gyógyultak száma, mely jelenleg 322 956. Sajnos az aktív fertőzöttek száma is emelkedik, 94 911 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván. 5679 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 537-en vannak lélegeztetőgépen.

Eddig 685 247 fő kapott oltást Magyarországon, közülük 251 691-en már a második oltást is megkapták.

A háziorvosok továbbra is végzik az oltást a kínai Sinopharm vakcinával, minden háziorvos átlagosan 50–55 regisztrált időset tud beoltani, emellett folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását az AstraZeneca vakcinával, amellyel praxisonként tíz fő beoltására van lehetőség. A kórházi oltópontokon is folytatják a regisztrált idősek oltását a Pfizer vakcinával – tette hozzá Müller Cecília.

Málta és Dánia után Magyarország következik az átoltottsági listán. Az ország lakosságának 6,7 százalékát sikerült eddig beoltani – tájékoztatott az országos tiszti főorvos.

Müller Cecília hangsúlyozta,

az, aki válogat a vakcinák között, heteket, sőt akár hónapokat is veszíthet,

hiszen nem tudhatja, hogy mikor érkezik abból az oltóanyagból, amellyel be szeretné oltani magát.

Az operatív törzs és az oltási munkacsoport módosította az oltási stratégiát, hogy minél előbb, minél több ember kapja meg az első oltását, hiszen a kutatások bebizonyították, hogy már az első vakcina beadásával 65 százalékra nő a védettség. Ennek érdekében a továbbiakban a Pfizer vakcinájából a második adagot 35 nappal később adják be, míg az Astrazeneca második vakcináját 12 héttel az első oltóanyag beadása után fogják beoltani.

Jó hírként elmondta, hogy a Janzen vakcinát Amerikában már engedélyezték. Ugyanakkor kezdeményezték ennek engedélyeztetését Európában is, március közepére ígéri az Európai Gyógyszerügynökség a vakcina engedélyezését. Azt is elmondta, ebből a vakcinából csak egyet kell beadni, ellentétben a többi piacon lévő vakcinával szemben.

A Janzen vakcinája hasonló technikával készült, mint a Szpuntik V, ez is egy vektoralapú vakcina.

Az új oltási protokoll március elsejétől lép érvénybe, aki már megkapta az első vakcináját, azokra még nem érvényes az új protokoll.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.