Ukrajnában kereskedelmi forgalomban is megjelennek a koronavírus elleni vakcinák
 / Közélet

Ukrajnában már nyáron megjelenhetnek a kereskedelmi forgalomban a koronavírus elleni vakcinák.

Hirdetés

A Miniszteri Kabinet arra számít, hogy nyáron a kereskedelmi forgalomban is megjelenik a koronavírus elleni vakcina azon ukránok számára, akik üdülés céljából külföldre utaznának – írja a Jevropejszka Pravda hírportál a kormányban való saját forrásaira hivatkozva.

Március elején megkapjuk a 150 ezer darab Pfizer vakcinát,

és március végéig pedig megérkezik a Sinovac vakcina több millió adagja - mondta a tisztviselő.

A hírportál tudósítójának beszélgetőpartnere szerint

ebben az évben 16 millió ukrán polgár beoltását tervezik, és két év alatt pedig legalább 22 millió főt oltanának be.

A statisztikák azt mutatják, hogy

az ukrán polgárok csupán 43 százaléka kész beoltatni magát.  

Sőt, jelentős részüknek további feltételei vannak, például egy bizonyos gyártó oltását kérné vagy nem az első beoltásra várók között lenne.

Ezért a kormánytisztviselő szerint az oltóanyagnak, amelyet Ukrajna kap a tavasz folyamán,

elegendőnek kell lennie az úgynevezett „kereskedelmi oltás” megnyitásához.

„Az ütemezett oltások ötödik csoportját az év második felében oltják be, de hogy az ukránok nyáron külföldön tudjanak üdülni, lehetőség nyílik a vakcinák értékesítésére is az orvosi központokban.

A kormány forrása szerint március 1-jén kell hogy beinduljon egy weboldal, melyen jelentkezhet a vakcinációra, és megtudhatja az oltás hozzávetőleges időpontját is. 

A beoltottak QR-kód formájában egy megerősítést kapnak, amely oltási útlevéllé válhat. Ez biztosítaná külföldre való utazást.

A kormánynál hangsúlyozták, hogy a vakcinák az EU-ban engedélyezettek, ezért az ukrán oltási útlevéllel a polgároknak lehetősége lesz bárhol nyaralni az Európai Unióban.  

A tisztviselő szerint azonban az ilyen konzultációk az EU-val még nem kezdődtek meg.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.