Ukrajnában január végén újra fellángol a koronavírus-járvány - jelezte Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese a BBC Ukrajina internetes kiadványnak adott, kedden megjelent interjújában.
A tisztségviselő prognózisát arra alapozta, hogy a hónap végéig egyre jobban elterjed az országban a vírus erősen fertőző, omikron variánsa - írja az MTI.
Szavai szerint a járvány újabb csúcspontja februárban lesz, fokozatos csökkenéssel egészen áprilisig.
Hozzátette, hogy a fertőzés terjedési üteme függ a járványellenes intézkedések hatékonyságától, és attól, hányan veszik fel addig a védőoltás két dózisát, illetve a harmadik, emlékeztető adagot.
Megjegyezte, hogy az új fertőzések száma és a halálozások tekintetében az egészségügyi tárca nem számít rosszabb helyzetre idén, mint amilyen 2021-ben volt.
A harmadik, emlékeztető oltással kapcsolatosan emlékeztetett arra, hogy január 6-tól minden felnőtt korú ukrán megkaphatja. Kiemelte ugyanakkor, hogy a stratégiai vállalatok alkalmazottait és az egészségügyben dolgozók beoltását tekinti a minisztérium elsődlegesnek, mert ez a két szféra kulcsfontosságú járvány idején. A minisztériumban azzal számolnak, hogy a járvány újabb fellángolásáig 300-400 ezren veszik fel a harmadik oltást.
Elmondta, hogy az 5-11 év közötti gyermekek koronavírus elleni beoltását a tárca leghamarabb áprilisban készül áttekinteni. "A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy ez a gyermekekre nézve veszélytelen" - jelentette ki, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy Európában egyelőre még nincs erre vonatkozó ajánlás.
Közben az elnöki iroda közölte, hogy a 12-18 éves korosztályba tartozók is megkapják az ezer hrivnyát, azaz csaknem 12 ezer forintot,
ha felveszik az oltás mindkét dózisát.
A Volodimir Zelenszkij elnök által kezdeményezett, december 19-én elindult program keretében minden ukrán, aki felvette az oltás két dózisát, ezer hrivnyát kap, amelyet kijelölt célokra - belföldi turizmusra, kulturális eseményekre és sportbérletekre - költhet el. A kijevi vezetés ezzel azokat a vállalkozókat kívánja egyúttal segíteni, akiket a leginkább sújtottak a járvány miatt bevezetett korlátozások.
Ukrajnában keddre az azonosított fertőzöttek száma 5429-cel 3 709 871-re, az elhunytaké 219-cel 97 544-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint 2500-zal 89 780-ra csökkent. Az elmúlt napon 915 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.
A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 14 039 548-an adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 802 880-an pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik, emlékeztető oltást eddig 28 085-en kaptak. Hétfőn 96 385 embert oltottak be.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.