Kárpátalján a legalacsonyabb az oltakozási hajlandóság Ukrajnában

MTI

 / Közélet

Ukrajnában a legtöbben a fővárosban, Kijevben vették fel a koronavírus elleni védőoltást, a legkevesebben pedig Kárpátalján és a szintén nyugat-ukrajnai Voliny megyében - közölte Viktor Ljasko egészségügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető kifejtette, hogy Kijevben az oltásnak legalább egy dózisát a felnőtt lakosok több mint ötven százaléka már felvette - írja az MTI.

E tekintetben második helyen a keleti országrészben lévő Poltava megye áll 40,1 százalékkal, a harmadikon pedig Kijev megye 39,9 százalékkal.

"Néhány régióban nem hallgatnak az ajánlásokra, és alacsony az oltakozási hajlandóság, ezek közé tartozik Kárpátalja és Voliny megye" - jelentette ki a miniszter.

Kárpátalja egyébként még a legenyhébb járványhelyzet szerinti sárga besorolásban van, Voliny megye pedig az eggyel szigorúbb narancsban. A 24 megyéből már 15 van a legszigorúbb vörös besorolásban, továbbá a főváros, Kijev is. Utóbbiban hétfőn léptek életbe a leszigorúbb korlátozások, amelyek között van, hogy a közösségi közlekedési eszközöket - beleértve a metrót is - csak oltottak vagy negatív teszttel rendelkezők vehetik igénybe.

Ugyanez vonatkozik a bevásárlóközpontok, vendéglátóhelyek és sportlétesítmények látogatására is, az iskolákban pedig távoktatásban folytatódik a tanítás.

Az UNIAN beszámolt arról hogy a "vörös zónára" érvényes rendelkezések életbe lépése előtt Kijevben hatalmas sorok alakultak ki az oltópontoknál, több esetben a sorban állók össze is verekedtek egymással. Ezzel kapcsolatosan Ljasko ígéretet tett arra, hogy a jövőben figyelembe veszik egy régió vörös kategóriába sorolása előtt az oltásra jelentkezők számának várható növekedését.  

A miniszter tájékoztatóján kiemelte, hogy

október utolsó hetében több mint 17,7 millió dózis oltóanyagot adtak be az országban, többet, mint egész júniusban.

A mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában eddig 10,24 millióan kapták meg legalább az első dózist, közülük csaknem 7,5 millióan pedig mindkét adagot. A miniszter beszámolt még arról, hogy immár hat egymást követő napon a kórházi ellátásra szoruló betegek száma a "tetőponton van több mint három hónapos folyamatos növekedés után".

Ukrajnában hétfőre 13 936-tal 2 936 238-ra nőtt az újonnan azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 298-cal 68 027-re, az aktív betegeké pedig csaknem nyolcezerrel 426 113-ra. Az elmúlt napon 3828 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.