Ukrajnában oltva volt az első beteg, aki az omikron variánssal fertőződött meg

MTI

 / Közélet

Be volt oltva koronavírus ellen az a beteg, akinél elsőként azonosították Ukrajnában az omikron variánst, és már meg is gyógyult - közölte Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese keddi sajtótájékoztatóján.

Kuzin kifejtette, hogy a beteg még tavasszal felvette a védőoltás mindkét adagját, ennek köszönhetően "szinte tünetmentesen" vészelte át a megbetegedést, és PCR-tesztje mostanra már negatív lett - írja az MTI.

Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a múlt hét végén hozta nyilvánosságra, hogy azonosították Ukrajnában az első beteget, aki a vírus rendkívül fertőző, omikron variánsát kapta el.

A beteg előtte az Egyesült Arab Emírségekben járt.

A kormány sajtószolgálata közölte, hogy az egészségügyi tárca januárban vizsgálja meg a harmadik, emlékeztető oltás felvételének lehetőségét. A minisztérium két hete már engedélyezte a harmadik oltás felvételét, de még nem mindenkinek, csak azoknak, akiknek ez egészségügyi szempontból fontos, mert immunrendszerük kevésbé képes védekezni a vírussal szemben. Közéjük tartoznak a HIV-fertőzöttek, a daganatos betegek, azok, akik szervátültetésen estek át, valamint az immunhiányos betegségben szenvedők.

Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett rá: korábban az egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a harmadik oltás felvétele Ukrajnában csak azután válik lehetővé, miután a lakosság átoltottsága megközelíti a 70 százalékot. Eddig a felnőtt lakosság valamivel több mint 46 százaléka vette fel az oltás első adagját, mindkét dózisát pedig több mint 41 százalékuk.

Az ukrán társadalombiztosítási alap nyilvánosságra hozta, hogy a járvány kezdete óta már csaknem 154 ezer ukrán kapott pénzügyi támogatást az államtól, mert házi karanténban kellett lennie, amiért Covid-fertőzöttel érintkezett. Az önelszigetelés ideje alatt a kieső kereset miatti kártalanításként az átlagjövedelem ötven százaléka jár, egészségügyi dolgozók esetében pedig ennek a száz százaléka.

Ez összességében több mint 171 millió hrivnyába, azaz több mint kétmilliárd forintba került az államnak.

Jurij Hanicsenko, a Kijevi Közgazdasági Iskola (KSE) vezetője keddi online tájékoztatóján előre jelezte, hogy Ukrajna a 2022-es évet kevesebb Covid-beteggel kezdi, mint az 2021-est. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy már januárban várható a fertőzöttek számának növekedése.

Ukrajnában keddre az eddig azonosított fertőzöttek száma 6029-cel 3 616 716-ra, az elhunytaké 346-tal 93 608-ra nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint 13 ezerrel 165 703-ra csökkent. Az elmúlt napon 1061 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 13 061 477 -en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban,

további 1 360 966-an pedig még csak az első adagot kapták meg.

A harmadik, ismétlő oltást eddig 171-en kapták meg. Kedden 110 740 embert oltottak be.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.