Oroszországban is megjelent a koronavírus indiai variánsa, a kórokozót Uljanovszkban tanuló indiai diákoknál azonosítottak - jelentette csütörtökön a Kommerszant című orosz napilap.
Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) uljanovszki területi igazgatósága a Kommerszantnak elmondta, hogy
a variáns jelenlétét az uljanovszki állami egyetem 16 indiai diákjának Covid-tesztjében mutatták ki
- írja az MTI.
A Roszpotrebnadzor szerint 130, az egyetem orvosi karán tanuló diák érkezett Indiából a Volga menti nagyvárosba áprilisban, májusban pedig további 18. Borisz Kosztyisko rektor közlése szerint a diákok koronavírustesztje még negatív eredményeket mutatott a határon.
A megérkezésüket követően megismételt tesztek azonban már 60 embernél mutattak ki koronavírus-fertőzést, közülük 16 esetében pedig az indiai vírustörzset azonosították, mindnyájukat koronavírus-fertőzötteket kezelő kórházakba vitték.
A Roszpotrebnadzor regionális igazgatósága szerint kizárt, hogy az indiai variáns kijusson a megfigyelőből - ahová korábban az indiai diákokat helyezték - és a koronavírus-fertőzötteket kezelő kórházakból.
A regionális kormányzat közölte:
bízik a hatóság következtetéseiben, de szükség esetén kész további lépéseket tenni.
A rendelkezésre álló információk szerint az indiai változat fertőzőbb a korábban ismert variánsoknál, a kutatások első eredménye szerint az emberi immunrendszer kevésbé képes reagálni erre a mutánsra. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közölte, hogy az indiai változatot globális aggodalomra okot adó variánsként azonosították.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.