Ukrajnában vasárnapra több mint háromezer új koronavírusos beteget jegyeztek fel, mintegy ezerrel kevesebbet a megelőző napinál, megint sokan kerültek viszont kórházba.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 3370 új esettel 1 244 849-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 81 áldozattal 23 597-re, közölte az MTI. Eddig 1 073 046-an gyógyultak meg, közülük előző nap csaknem háromezren, az aktív betegek száma így csaknem ezerrel, 148 206-ra csökkent.
Előző nap ugyanakkor ismét sok, 1869 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba.
A legtöbb új beteget, 454-et megint a nyugati országrészben lévő Ivano-Frankivszk megyében jegyezték fel, a régió már harmadik nap került e tekintetben a statisztika élére.
Az UNIAN hírügynökség közben arról számolt be, hogy a kínai gyógyszerészeti államigazgatási hivatal jóváhagyta a Sinovac kínai vállalat koronavírus elleni vakcinájának széles körű használatát, vagyis a gyártócég feltételes engedélyt kapott az oltóanyag rendszeres piaci forgalmazására. A vakcina azután kapta meg ezt az engedélyt, hogy befejeződött tesztelésének harmadik, kéthónapos klinikai fázisa Brazíliában és Törökországban.
Az ukrán kormány az állami költségvetés terhére mintegy 1,9 millió dózis vakcinát rendelt meg a Sinovac vállalattól. A korábbi közlések szerint ebből az első szállítmány akár már februárban megérkezhet. Első körben egészségügyi alkalmazottakat, valamint időseket és krónikus betegeket készülnek beoltani Ukrajnában.
Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese egy korábbi nyilatkozatában nem zárta ki, hogy Ukrajnába egyszerre érkezhet oltóanyag a kínai Sinovac-tól és Pfizertől. Szavai szerint ez esetben az utóbbival kezdik meg az egészségügyi alkalmazottak beoltását.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.