Spanyolország több nagyvárosában fiatalok tömege ünnepelte az utcákon vasárnap hajnalig tartó bulizással az éjszakai kijárási tilalommal és utazási korlátozásokkal járó, féléve tartó szükségállapot megszűnését.
A spanyol főváros emblematikus terén, a Puerta del Solon, mint szilveszterkor, most is rengetegen várták, hogy a toronyóra elüsse az éjfélt. "Szabadság, szabadság" - skandálta a tömeg - írja az MTI.
Az emberek egymás nyakába borultak, énekeltek, táncoltak, vonatoztak, és voltak, akik belegázoltak a köztéri szökőkútba is.
A város több részén is hasonló spontán utcabálok alakultak ki, sokan megfeledkeztek a maszkviselés és a távolságtartás továbbra is érvényben lévő előírásairól.
Az önfeledt mulatozás a koronavírus-járvány előtti időszakot idézte, amelyet azonban a város polgármestere, José Luis Martínez-Almeida elítélt vasárnapi nyilatkozatában.
A politikus emlékeztetett arra, hogy a köztéri alkoholfogyasztás továbbra is tilos Madridban, és úgy fogalmazott, hogy a szabadság nem a szabályok megszegését jelenti. A városi rendőrségnek, amelyet 200 fővel megerősítettek, 450 helyszínen kellett beavatkoznia - tette hozzá.
Hasonló eufóriával ünnepeltek Barcelonában a zömében fiatalokból álló tömegek a város közterein és a tengerparton. A rendőröknek 31 helyszínen kellett szétoszlatniuk az összezsúfolódott tömeget - mondta el Albert Batlle alpolgármester a Rac1 rádiónak adott interjúban.
A városvezető aggasztónak és felelőtlennek nevezte az emberek viselkedését hangsúlyozva, hogy pont ez a korosztály nem kapott még védőoltást.
A szükségállapot megszűnésével ismét szabadon lehet utazni a tartományok között. A ország különböző részein élő családtagok látogathatják meg újból egymást, amit utoljára a karácsonyi ünnepek idején tettek lehetővé a járványügyi szabályok. Vasárnap még sem a spanyol főváros környéki utakon, sem a busz- és vasútállomásokon nem tapasztaltak emiatt megnövekedett forgalmat.
A 17 tartomány és két autonóm város közül négy tartja fenn továbbra is az éjszakai kijárási tilalmat: Valencia, a Baleár-szigetek, Navarra és a Kanári-szigetek. Előbbi kettő esetében bíróság jóváhagyta a döntést, utóbbi kettőnél még várnak erre a határozatra.
A járvány által jelenleg leginkább sújtott Baszkföld esetében a bírák nem hagyták jóvá sem az éjszakai kijárási tilalom, sem a tartomány területi lezárásának meghosszabbítását a szükségállapot megszűnése után.
Az autonóm kormány a Legfelsőbb Bíróságnál fellebbezhet.
Az egyes tartományok járványügyi óvintézkedésként különböző létszám- és nyitvatartási korlátozásokat rendeltek el a vendéglátásban, a kiskereskedelemben, a kulturális és sport intézményeknél.
A dél-európai országban a járványügyi adatok már második hete a fertőzés terjedésének csökkenését mutatják. A legutóbbi, pénteken közzétett járványügyi adatok szerint százezer emberből átlagosan 198-an fertőzöttek az országban. A helyzet Baszkföldön a legkedvezőtlenebb 447 esettel, míg a legkedvezőbb Valenciában 40 fertőzöttel százezer emberre vetítve.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.