Jelenleg nyitott a kérdés, hogy lesz-e háború, Ukrajna mindazonáltal régóta készül rá, Kijev számára ez a helyzet nem volt váratlan – jelentette ki Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) elnöke egy csütörtök esti televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.
A jelentés szerint Danilov a TSZN csatorna politikai talkshowjában szerepelve elmondta, hogy szerinte Putyin nagyon szeretne tárgyalóasztalhoz ülni Joe Biden amerikai elnökkel, lehetőleg még ebben az évben, és megállapodni, hogy itt ő – Putyin – fog uralkodni.
„A hisztéria, amit most az orosz fél gerjeszt, abban az összefüggésben értelmezendő, hogy meg kell állapodniuk” – mutatott rá.
Hozzátette: nehéz megmondani, mit fog lépni Putyin, ha nem sikerül megállapodásra jutniuk.
Az RNBO titkára úgy vélte, hogy oroszok arra számítanak, jövő január 15. és február 15. között erős fagyok lesznek, és Ukrajnában energiaválság alakul ki, amit majd a helyzet destabilizálására fognak felhasználni, de az országban a helyzet ellenőrzés van.
Kiemelte: a veszély orosz részről mindig fennáll, és fenn is fog állni, amíg Oroszország létezik.
A közvetlen orosz invázióhoz bizonyos dolgoknak kell történniük – emlékeztetett, megjegyezve, hogy ezek ma nem történnek, és nem tudni, mi lesz holnap, de az ország készül, Ukrajna felkészült.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.