Az Orosz Föderáció részben kivonja csapatait Ukrajna határa közelében lévő Nyugati katonai körzetben megtartott hadgyakorlatokat követően. A katonákat állandó bevetési pontokra irányítják, számolt be az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata.
„A Nyugati katonai körzet csapatai és repülőgépei teljesítették a tervezett harckészültségi tesztet, és visszatérnek a bázisra” – áll a közleményben, melyet a Karpat.in.ua idéz.
Olekszandr Zsuravljov csapatparancsnok elmondása szerint a Nyugati katonai körzetben a harckészültség tervezett ellenőrzése befejeződött.
„A gyakorlótereken folytatódnak a harci kiképzési tevékenységek. Intézkedések egész sora áll előttünk, beleértve a légiközlekedési és légvédelmi rendszereket is magában foglaló kétoldalú taktikai gyakorlatokat” – közölte.
A bevetési pontokhoz vonultak vissza a mérnöki, valamint a sugár-, a vegyi és a biológiai védelmi egységek.
Az ellenőrzésen áteső repülőgépek is visszatértek a bázisrepülőterekre.
Az Interfax hírügynökség adatai szerint harckészültségi tesztről van szó, amely január 25-én kezdődött. Ebben az I. harckocsi hadsereg több mint 1 ezer katonája és mintegy 100 katonai egysége vett részt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.
Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak
A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.
Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.