A Beregszászi Kerületi Rendőrség nyomozói vizsgálják a Gáton az egyik helyi étterem közelében történt esetet. A rendőrség nyomozói ideiglenes letartóztatásba helyezték a lövészt.
Az ügyben büntetőeljárást indítottak.
Augusztus 10-én a rendőrséghez bejelentés érkezett az étterem tulajdonosától, miszerint konfliktus tört ki az étterem területén.
A helyszínre érkezett nyomozók megállapították, hogy kijevi idő szerint 22 óra körül rendszeres látogató érkezett a feljelentő étteremkomplexumába.
A férfi egy ideig megfelelően viselkedett, később azonban konfliktusba bonyolódott a komplexum tulajdonosával, ami a parkolóban folytatódott.
Ott a támadó elővett egy pisztolyt, és egy lövést adott le.
Ezt követően beszállt Audi márkájú autójába, és ismeretlen irányba hajtott el.
A rendőrség azonnal felvette a kapcsolatot a bűnügyi elemző osztály munkatársaival, akik a Biztonságos Kárpátalja videómegfigyelő rendszer segítségével gyorsan nyomon követték a támadó útvonalát.
Ennek következtében az illetékesek Munkácson fogták el a 40 éves férfit.
A fegyvert, amelyből lőtt, és a lőszereket elkobozták a gyanúsítottól.
A tisztviselők a rendőrség büntetőparkolójába szállították a garázda férfi autóját. Az ügyben büntetőeljárást indítottak.
A cikkely szankciója 7 évig terjedő szabadságvesztést ír elő - jelentette a Kárpátaljai Megyei Rendőrség sajtóosztálya.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.
Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak
A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.
Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.