Négynapos rendezvénysorozattal ünneplik a brit uralkodó platinajubileumát
Négynapos rendezvénysorozattal ünneplik a brit uralkodó platinajubileumát

MTI

 / Mozaik

Négynapos nagyszabású rendezvénysorozattal ünneplik csütörtöktől az Egyesült Királyságban II. Erzsébet királynő platinajubileumát, vagyis trónra lépésének 70. évfordulóját.

A jeles esemény egybeesik a 96 esztendős uralkodó ilyenkor esedékes - bár a szokásos június közepi időponthoz képest kissé előrehozott - "hivatalos" születésnapi ünnepségével, és ebből az alkalomból számos híresség részesült magas kitüntetésben, írja az MTI.

II. Erzsébet királynő 1952. február 6-án, édesapja, VI. György király halálának napján lépett az Egyesült Királyság trónjára, de uralkodása jelesebb évfordulóinak ünnepségeit a jobb időjárás reményében - a hivatalos születésnaphoz hasonlóan - júniusban tartják.

Így volt ez az 1977-es ezüstjubileumon, a 2002-ben tartott aranyjubileumon és a 2012-ben rendezett gyémántjubileumi ünnepségeken is.

A júniusi időpontot indokolja az is, hogy az uralkodó közismerten nem tartaná illőnek, ha édesapja halálának emléknapján ünnepelné az ország az ő trónra lépésének évfordulóját.

E hagyománynak megfelelően született az a döntés, hogy a hivatalos idei születésnapi ünnepségeket és a platinajubileumi rendezvényeket ezúttal egyazon júniusi hétvégén rendezzék.

Az angol-brit monarchia évezredes történetében példátlan évfordulóra a brit kormány négynapos hétvégét hirdetett, mégpedig úgy, hogy a május utolsó hétfőjén esedékes hagyományos országos munkaszünetet csütörtökre helyezte át, és pénteket rendkívüli munkaszüneti nappá nyilvánította.

Az ünnepi hosszú hétvége első napjának legnagyobb rendezvénye az egy héttel előrehozott hivatalos születésnap lesz. A Trooping the Colour néven közismert, igen látványos, rendszerint százezres tömeget vonzó katonai parádét a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és tavaly csak igen szűk körben, a királynő windsori rezidenciáján, közönség nélkül rendezték meg.

Csütörtökön viszont 1500 katona és 400 fős katonazenekar részvételével, két év kihagyás után újból teljes pompájában megtartják a díszszemlét.

Az évfordulós ünnepségek könnyed mozzanataként szappanopera-színésznek szegődött a brit trónörökös, az uralkodó elsőszülött fia, igaz, csak egy alkalomra. Károly walesi herceg édesanyja kedvéért vállalta a beugrást a BBC közszolgálati televízió legnépszerűbb, EastEnders című, 1985 óta futó sorozatában.

Károly szerepe szerint felesége, Kamilla cornwalli hercegnő társaságában váratlanul, mindenki legnagyobb elképedésére megjelenik a sorozat helyszínén, a Walford nevű kitalált londoni kerület ugyancsak kitalált főterén, az Albert Square-en, és csatlakozik a főszereplők által rendezett utcabálhoz.

Az epizódot a BBC csütörtök estére tűzte műsorra.

A négynapos platinajubileumi hétvégén országszerte több ezer igazi utcabált is tartanak, igaz, nagy valószínűséggel a trónörökösi házaspár részvétele nélkül.

A rendezvénysorozat legnagyobb eseménye ugyanakkor a Platinum Party néven megszervezett hatalmas élő koncert lesz a Buckingham-palota előtt, a globális szórakoztatóipar, valamint a sport- és médiavilág legnagyobb sztárjainak közreműködésével.

A három színpadon zajló rendezvényen, amelyre 22 ezer nézőt várnak, személyesen vagy videókapcsolaton jelen lesz sok más híresség mellett Sir David Attenborough, Emma Raducanu, David Beckham, Ellie Simmonds, Stephen Fry, Julie Andrews, az angol Királyi Balett társulata, Alicia Keys, Hans Zimmer, Ella Eyre, Craig David, Mabel, a Duran Duran, Andrea Bocelli és Sir Elton John.

Csütörtökön nyilvánosságra hozták a királynő születésnapi kitüntetési listáját is.

Az uralkodói elismerések díjazottjainak névsorát évente kétszer, újévkor és II. Erzsébet királynő júniusi hivatalos születésnapján hirdetik ki.

Az idei születésnapi kitüntetési listán 1134 név szerepel.

Az elismerésben részesítettek között van Stella McCartney divattervező, Sir Paul McCartney-nak, a Beatles egykori dalszerzőjének és basszusgitárosának leánya, aki a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki címét (CBE) kapta az uralkodótól.

Rio Ferdinand, az angol futballválogatott egykori sztárja a Brit Birodalom Rendjének tisztje (OBE), Gareth Bale, a walesi labdarúgás csillaga a Brit Birodalom Rendjének tagja (MBE) címet viselheti csütörtöktől.

A királynő a brit becsületrend, az Order of the Companions of Honour tagjává avatta Sir Salman Rushdie írót. Sir Salman nevét 1989-ben ismerte meg a világ, miután Sátáni versek című, vallásgyalázónak ítélt művéért az iráni iszlám állam akkori első számú vezetője, a néhai Khomeini ajatollah vallási halálos ítéletet mondott ki rá.

Rushdie mostani kitüntetésével igen előkelő társaságba került:

az V. György király által 1917-ben alapított brit becsületrendnek a mindenkori uralkodóval együtt legfeljebb 65 tagja lehet.

A jelenlegi tagok között van mások mellett a rendkívüli sikerű természetfilmjeivel világhírűvé vált Sir David Attenborough, Judi Dench színésznő, J.K. Rowling, a szintén példátlan sikerű Harry Potter-regényfolyam szerzője, Sir Paul McCartney, valamint a brit rock másik veterán világsztárja, Sir Elton John.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.