A kurucok zászlóbontásáról emlékeztek meg Váriban és Beregszászon.
A Sahedek repülés közben is képesek manőverezni, reagálva egy fenyegetésre.
Távollétében 15 év börtönre és vagyonelkobzásra ítéltek egy aknaszlatinai férfit hazaárulás miatt, aki a vád szerint az orosz hadseregben szolgált és Harkiv térségében harcolt.
Több mint másfél évnyi bizonytalanság után végső búcsút vettek Ungváron Mihajlo Tiscsenko katonától, aki 2024 szeptemberében esett el a kurszki területen.
Gyászol a Jaszinyai területi közösség: elesett Verbiscsuk Vaszil katona, aki a donyecki fronton vesztette életét harci feladat közben.
A Kárpátaljai Megyei Foglalkoztatási Szolgálat adatbázisában 1085 aktuális állás szerepel.
Május 25-én Munkácson végső búcsút vesznek a 45 éves Ivan Csava katonától, aki harci feladat teljesítése közben vesztette életét.
Hét év börtönbüntetésre ítéltek egy 50 éves férfit, aki ittasan okozott halálos közlekedési balesetet Kárpátalján.
Kárpátalján őrizetbe vettek egy rahói férfit, aki 10 ezer dollárért segített volna hadköteles személy illegális Romániába jutásában.
Az ukrajnai helyzettel kapcsolatban közölte: "nyitottak vagyunk a kétoldalú kapcsolatok rendezésére, de ehhez elengedhetetlennek tartjuk a kárpátaljai magyar közösség oktatási és nyelvhasználati jogainak rendezését".
Újabb kárpátaljai áldozata van a háborúnak: elesett a 42 éves Oleh Sanko.
Márciusban történt a tragédia egy huszti szupermarket közelében.
A kezdeményezés ötletgazdája a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség
Illegális határátlépést szervezett egy 24 éves kárpátaljai férfi Ungvárnál.
Munkácson végső búcsút vettek Olekszandr Károlyi katonától, akit 2024 júniusától eltűntként tartottak nyilván.
Katonát gyanúsítanak Kárpátalján illegális határátlépés megszervezésével. A nyomozás szerint 6000 dollárért ígért útvonalat Szlovákiába hadköteles férfiaknak.
Korábban eltűntként tartották nyilván: elesett a perecsenyi Milan Paszteljak.
Az idei Édesanyák hete programsorozaton összesen 170 nagycsaládos anyuka vett részt 63 településről.
Megkezdődtek a kisebbségi jogok érvényesítésével kapcsolatos, szakértői szintű konzultációk - közölte az ukrán külügyminiszter.
A kétoldalú kapcsolatokban a nemzeti kisebbségek jogainak következetes védelme az első rendezendő feladat - közölte Orbán Anita.