A 32 éves rahói katona 2026. június 9-én hunyt el.
Eltűntként tartották nyilván, utolsó útjára kisérték az ungvári katonát.
A tiszaújlaki határátkelőn 33 ezer dollárt találtak egy kárpátaljai férfinál. A be nem jelentett összeg nagy részét lefoglalta a vámhatóság.
Június 16. és 18. között korszerűsítési munkálatok miatt lassabb lehet a vám- és határellenőrzés a Tiszaújlak-Tiszabecs határátkelőn.
A Nemzeti Művelődési Intézet az elmúlt esztendőben indította el TehetségPaletta elnevezésű programját.
Amelyet szerdán adtak át Budapesten.
Egy MAN teherautó gyalogosok közé hajtott Nagyszőlősön. Egy nő életét vesztette, három másik sérültet kórházba szállítottak. A sofőr is meghalt.
Tetten értek egy 43 éves katonát az Ungvári járásban, aki a gyanú szerint kézigránátokat, lőszereket, fegyvert és robbanóanyagot értékesített.
Beton villanyoszlopnak ütközött egy motorkerékpár Iza községben. A 17 éves sofőr életét vesztette, utasa kórházba került.
Az egyhetes program mintegy harminc gyerek részvételével zajlik.
Június 6-án immár tizenötödik alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Tehetségnapot.
A Minisztertanács jelentősen módosította a hadkötelesek felmentésének szabályait és a kritikus fontosságú vállalkozások meghatározásának eljárását.
Katonai tiszteletadással temették el Ivan Babukát Ungváron.
Ismeretlen férfi holttestét találták meg az ukrán–román határ közelében Kárpátalján. A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.
A nyelv és a zene egyaránt képes hidakat építeni emberek, közösségek és kultúrák között.
A program célja a kárpátaljai felsőoktatásban tanuló, kiemelkedő tehetségű magyar anyanyelvű hallgatók támogatása.
A Kárpátaljai Tehetségnap a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány ünnepélyes tanévzáró rendezvénye.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2026-ban nyolcadik alkalommal indította útjára a ZeneVarázslat képzést.
A jeles alkalmon a végzős diákok mellére felkerült az érettséget jelképező piros szalag.