A Nemzeti Művelődési Intézet az elmúlt esztendőben indította el TehetségPaletta elnevezésű programját annak érdekében, hogy szerte a Kárpát-medencében teret és lehetőséget biztosítson az egyéni és csoportos amatőr művészeknek a bemutatkozásra és a szakmai fejlődésre. Kárpátalján ezt a feladatot a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet vállalta magára. A szervezők célul tűzték ki, hogy a versenyhelyzetet elkerülve szakmai segítséget kapjanak a résztvevők, s elsősorban önmagukhoz mérve érjenek el fejlődést. A TehetségPaletta kárpátaljai bemutatóján tizennégy amatőr formáció valamint egyén mutatkozott be a tánc, a képzőművészet, a népdalkör illetve kórus kategóriában. A hangulatos alkalomnak a Rákóczi Egyetem átriuma adott otthont.
A bennünk szunnyadó tehetség kibontakoztatását művészeti tevékenység gyakorlatával segíthetjük a leghatékonyabban, s ez nemcsak fejleszti személyiségünket, hanem örömforrást is jelent azok számára, akik ezt gyakorolják, s egy bizonyos szint felett azoknak is, akik látják és hallják azt – mutatott rá Zalai Mihály, a Nemzeti Művelődési Intézet kiemelt programok igazgatója. – Intézményünk több programjában, így a TehetségPaletta kezdeményezésében is igyekszik a Kárpát-medence valamennyi közösségéhez eljutni. Ennek szellemében évek óta működik Kárpátalján is az ASzakkör program, és ebben az évben megjelennek több településen a Petőfi Kulturális Program eseményei. Ősszel pedig a II. Rákóczi Ferenc életét bemutató mozgó kiállítás, a Rákóczi 350 busz is begördül tucatnyi iskola udvarára. Munkatársainkkal együtt hiszünk abban, hogy a magyar kultúra megélésével meg tudjuk erősíteni, ellenállóvá tudjuk tenni közösségeinket a XXI. század rendkívül gyors változásokat és bizonytalanságokat hozó közegében. Mi, akik ma itt vagyunk ebben a teremben, valamennyien hiszünk abban, hogy teljes emberi életet csak kulturális önazonosságunkat megőrizve, a művészet eszközrendszerét megismerve, használva és megélve érdemes élni, mutatott rá az igazgató.
Mások kultúrájának, s főként más népek lelkületének megértéséhez szükségünk van arra, hogy saját hagyományainkat mélyen ismerjük, hangsúlyozta Orosz Ildikó, a Rákóczi Egyetem elnöke. Aki arra emlékeztetett, hogy az amatőr csoportok működése, akárcsak a múltban, ma is hatalmas közösségformáló erővel bír. Nekünk pedig, külhoni magyaroknak, az amatőr mozgalmakban rejlő lehetőségeket még inkább ki kell használni.
Az ünnepélyes megnyitót követően sorra színpadra léptek a TehetségPaletta résztvevői. A beregszászi Princess balett- és táncstúdió növendékeit számos egyéni és közös produkcióban láthattuk. Valamennyi műsorszám után a mentor, Szilágyi László táncoktató, táncházvezető, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem docense értékelte a bemutatott műsorszámot. Minden alkalommal elhangzott néhány értékes, előremutató szakmai tanács, és számos biztató szó.
A képzőművészet kategóriában bemutatkozó Kutasi Csaba, fiatal péterfalvai alkotó Mamák című grafikáit levelében Halasi Csilla, magyarországi képzőművész értékelte. Rámutatott arra, hogy mennyire kiérlelt, érzékeny és elgondolkodtató művekről van szó.
A Kisgejőcről érkezett Tulipán népdalkör tagjai ezúttal rimóci népdalokat adtak elő. Ivaskovics József mentor, Magyar Örökség-díjas zenetanár, karvezető, zeneszerző, a Credo verséneklő együttes vezetője kiemelte, hogy legfőképpen az ilyen nagyszerű előadásoknak köszönhető, hogy az elmúlt évszázadok során létrejött több tízezres népdalkincsünk fennmaradt, s ezek éneklésébe, hallgatásába egyre többen lelik örömüket.
A régi fonók emlékét elevenítette fel előadásában a KMKSZ csapi nyugdíjasklubjának népdalköre. Méghozzá igencsak hitelesen, hisz a formáció tagjai közül néhányan gyerekkorukban még bizonyára részesei voltak az ilyen nagyszerű közösségi alkalmaknak.
Az előadások értékelése, valamint az oklevelek átadása után megnevezték azokat a produkciókat, amelyek képviselhetik Kárpátalját a TehetségPaletta Kárpát-medencei Találkozóján. Ezek szerint a Tulipán népdalkör, valamint a Princess balett- és táncstúdió Pókocskák című koreográfiája lesz ott Kecskeméten 2026. október 17–18-án.
-ardai-
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke