A Colorado University Boulder és a Göteborgi Egyetem klimatológusai számítógépes modellek segítségével azt vizsgálták, hogy mikorra várható az első jégmentes nap az Északi-sarkvidéken; ebben az összefüggésben a „jégmentes” 1 millió négyzetkilométeres vagy annál kisebb tengeri jégfelületet jelent. Egy most publikált, új tanulmányban arra jutottak, hogy már ebben az évtizedben elérkezhet az első jégmentes nap a Jeges-tengeren.
A kutatócsoport tizenegy különböző klímamodell segítségével összesen 366 szimulációt futtatott le az éghajlatváltozásról a 2023 és 2100 közötti időszakra levetítve. Megállapították, hogy az Északi-sarkvidék első jégmentes napjának lehetősége meglehetősen széles skáláján jelenik meg: akár már három év múlva is bekövetkezhet, de az is előfordulhat, hogy az évszázad végéig nem történik meg. A szimulációk többsége azonban azt jósolta, hogy ez a végzetes nap 7-20 éven belül elérkezhet. Ez még akkor is megtörténhet, ha az emberiség végül csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását: amiben egyelőre elég rosszul állunk. Az elvégzett szimulációk közül kilenc érte el három-hat éven belül a jégmentes napot - írja az origo.hu.
Bár ez a forgatókönyv valószínűtlen, de mégis nagy kockázatot jelent, ezért a kutatók megvizsgálták azokat a feltételeket, amelyek ilyen gyors átmenethez vezettek:
- mindössze egy szokatlanul meleg őszre,
- télre és tavaszra lenne szükség, ami
- előkészíti a következő nyarat arra, hogy
- még több tengeri jég olvadjon el.
A Nature Communications folyóiratban publikált tanulmány szerint ez a minta három egymást követő évben is fennállna, akkor az első jégmentes nap már az adott év szeptemberében bekövetkezhet.
Elérkezhet az első jégmentes nap a Jeges-tengeren
Egy jégmentes nap azonban nem csak egyszeri eseményt jelentene. Természetesen több követné, és végül egész hónapok tetőznének a jégmentes küszöb alatt.
Az első jégmentes nap az Északi-sarkvidéken még nem változtatja meg drámaian a dolgokat. De megmutatja majd, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása révén alapvetően megváltoztattuk a Jeges-tenger természetes környezetének egyik meghatározó jellemzőjét, vagyis azt, hogy egész évben tengeri jég és hó borítja
– mondta Alexandra Jahn, a CU Boulder klimatológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak.
A tengeri jég mennyisége az év folyamán természetes módon csökken és növekszik az Északi-sarkvidéken és az Antarktiszon. A maximális és minimális kiterjedést 1978 novembere óta figyelik, hogy nyomon követhessék az éghajlatváltozás hatásait. Idén például szeptember 11-én regisztrálták a legalacsonyabb tengeri jégterületet, 4,28 millió négyzetkilométert.
A feljegyzések szerint ez a hetedik legkisebb terület, és a veszteség évtizedenként 12,4 százalékos csökkenő tendenciát mutat.
Az új tanulmányban a kutatók egy eddig figyelmen kívül hagyott lépcsőfokot vizsgáltak a jégmentessé válás útján: azt, hogy mikor következhet be az első jégmentes nap. Megállapították, hogy a jégmentes napok minden gyors átmenet esetében olyan években fordultak elő, amikor a globális felmelegedés meghaladta az iparosodás előtti alapértékhez képest az 1,5 Celsius fokot – ami a párizsi megállapodásban kitűzött cél.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Ternopil egy része áram nélkül maradt.
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.