Tornádóban vesztette életét három ember az amerikai Louisiana államban kedden éjszaka, miközben a teljes középső országrészben viharok okoztak súlyos károkat.
Helyi hatóságok beszámolója szerint egy édesanya és kisgyermeke is az áldozatok között van. Az áldozatok holttestét épülettörmelékek alatt találták meg Keithville városban, miután a településen tornádó söpört végig. Egy harmadik, eddig nem azonosított áldozatot is találtak a mentőegységek.
A kiterjedt téli viharzóna érinti az Egyesült Államok szinte minden középső államát déltől északig, Texastól Minnesotáig.
Texasban kedden öt helyen alakult ki tornádó a Nemzeti Időjárási Szolgálat adatai szerint, ezekben többen megsérültek. Fort Worth közelében több tucat lakóházban és üzleti épületben okozott károkat a vihar, Dallas nemzetközi repülőterén pedig mintegy 1000 járatot kellett törölni, illetve csak nagy késéssel tudtak elindulni és leszállni a repülőgépek a viharos időjárásban.
Oklahoma államban szintén többen megsérültek a viharokban, a meteorológiai szolgálat adatai alapján a széllökések meghaladták az óránkénti 200 kilométeres sebességet.
Montana, Colorado és Nebraska államokban heves hófúvásokra, valamint rövid idő alatt akár több mint 60 centiméter hóréteg kialakulására figyelmeztették a lakosságot a hatóságok.
Nebraska állam közlekedési minisztériuma intézkedett egyes autópályaszakaszok lezárásáról, miután komoly havazás és erős szél tette veszélyessé a közlekedést, és kamionok fordultak keresztbe az úttesten.
Iowa, Dél-Dakota és Minnesota egyes részein mintegy két és fél centiméteres jégpáncél kialakulására és szélviharokra lehet számítani.
A heves viharokra vonatkozó figyelmeztetés az Egyesült Államok középső államaiban szerdán is érvényben van.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.