Ukrán nőket károsítottak meg azon bűnszervezet tagjai, akiket egy pénzmosás elleni művelet keretében fogtak el Spanyolországban - tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) csütörtökön.
A hágai közleményben kiemelték, hogy a nemzetközi művelet keretében 12 gyanúsítottat állították elő és 55 áldozatot azonosítottak.
A felszámolt bűnszervezet kiszolgáltatott ukrán nőket bírt rá bankszámlák nyitására, amelyekre szerencsejáték során szerzett illegális nyereséget utaltak. A hatóságok becslése szerint a bűnszervezet 4,75 millió eurós haszonra tett szert.
A spanyol hatóságok az ukrán rendőrséggel szorosan együttműködve a művelet során kilenc házkutatás tartottak Alicantéban és Valenciában, valamint többet Ukrajnában. Az akció során 88 mobiltelefont, 20 számítógépet, 500 SIM-kártyát, 4 gépjárművet és 22 hajót foglaltak le. Emellett 73 ezer euró és 4200 dollár készpénzt foglaltak le, illetve kriptovalutát 200 ezer euró értékben. A hatóságok 11 országban 153 bankszámlát zároltak, azonosítottak vagy blokkoltak - írták.
Közölték azt is, hogy a nyomozás, amely több bűncselekményre, köztük emberkereskedelemre, pénzmosásra és csalásra összpontosított, két évig tartott.
A hatóságok úgy vélik, hogy az ukrán állampolgárokból álló bűnözői hálózat kezdetben spanyol állampolgárok személyes adatait használta fel bankszámlák megnyitásához. Később olyan ukrán nőket hálóztak be, akik rendkívül kiszolgáltatott helyzetben éltek az ukrajnai háború által súlyosan sújtott területeken.
A bűnözői hálózat tagjai Spanyolországba csalták a nőket, majd miután ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt kaptak, elkísérték őket a bankszámlák megnyitására. Röviddel ezután visszaküldték őket Ukrajnába. A bankszámlák segítségével a gyanúsítottak számos hitelkártyát szereztek, amelyekkel online szerencsejátékokra regisztráltak. A hatóságok eddig több mint 3000 lopott hitelkártyát fedeztek fel és több mint 5000, 17 különböző nemzetiségű személyazonosságot igazoló hamisított iratot azonosítottak.
A profit maximalizálása érdekében a bűnszervezet tagjai számítógépes rendszereket használtak a fogadási tevékenységek automatizálására. Ezzel a módszerrel a gyanúsítottak több mint 2,7 millió eurót fizettek be fogadási számlákra, és több mint 4,7 millió eurót vettek fel. A bűnözői csoport a menekültstátusz miatt az áldozatoknak járó állami támogatásokat is felhasználta. Az illegálisan megszerzett pénzeszközök egy részét luxusingatlanokba fektették - tájékoztattak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.
Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak
A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.
Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.