Feldarabolt holttestet találtak Kárpátalján: három gyanúsítottat tartóztattak le gyilkosság miatt. Fotó: Nemzeti Rendőrség
Feldarabolt holttestet találtak Kárpátalján: három gyanúsítottat tartóztattak le gyilkosság miatt. Fotó: Nemzeti Rendőrség
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A rendőrség letartóztatott három técsői járási lakost egy 47 éves férfi brutális meggyilkolásának gyanújával, akikre akár életfogytiglani börtönbüntetés is várhat.

Hirdetés

Erről a Nemzeti Rendőrség kárpátaljai kirendeltségének weboldalán számoltak be.  

Január 27-én este egy ternovói (Kökényes) nő bejelentette férje eltűnését a rendőrségen. A nő elmondta, hogy férje január 24-én reggel hagyta el az otthonukat, és azóta nem tért vissza, illetve a hívásokra sem válaszolt - olvasható a Kárpátaljai Megyei Rendőrség közleményében.

A nyomozás kiderítette, hogy az eltűnt férfi utoljára három falubelijével fogyasztott alkoholt Ternovo (Kökényes) faluban, az egyikük házában. 

A nyomozás során a rendőrök az egyik garázsban egy véres láncfűrészt, valamint egy kockás táskát találtak, amelyben egy megcsonkított emberi törzs volt – fej, karok és lábak nélkül. Ugyanebben a helyiségben az áldozat levágott testrészeit is megtalálták.

Hirdetés

Feldarabolt holttestet találtak Kárpátalján: három gyanúsítottat tartóztattak le gyilkosság miatt. Fotó: Nemzeti Rendőrség
Feldarabolt holttestet találtak Kárpátalján: három gyanúsítottat tartóztattak le gyilkosság miatt. Fotó: Nemzeti Rendőrség

A rendőrség elfogta és őrizetbe vette a feltételezett tetteseket – egy 16, egy 19 és egy 44 éves helyi lakost. 

A nyomozás során megállapították, hogy a gyanúsítottak megpróbálták elégetni a holttestet, hogy eltüntessék a nyomokat.

Az ügyben a nyomozók előre megfontolt gyilkosság gyanújával eljárást indítottak. A gyanúsítottakat életfogytiglani börtönbüntetés fenyegeti.

Hirdetés

Korábban a Kárpátinfo.net hírt adott róla, hogy Kárpátalján megöltek egy 17 éves fiút. A rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy a 17 éves áldozat egy 56 éves falubelijével szeszes italt fogyasztott, mely során konfliktus alakult ki közöttük. A veszekedés során a lakás tulajdonosa felkapott az asztalról egy konyhakést és mellkason szúrta a fiút. A rendőrség őrizetbe vette az 56 éves gyanúsítottat. 


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.