Esőerdő ( Illusztráció )
Esőerdő ( Illusztráció )
 / Kékfény
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Két ember életét vesztette, s ketten eltűntek favágók és a mashco piro nevű, úgynevezett érintetlen őslakos törzs összecsapásában a perui Amazonas-vidéken – közölte kedden a bennszülöttek jogvédelmével foglalkozó perui szervezet, a Fenamad.

Hirdetés

A tájékoztatás szerint a bennszülöttek nyilakkal támadtak a munkásokra a Parianamu folyó mentén. A Fenamad részvétét nyilvánította a halottak hozzátartozóinak, ugyanakkor rávilágított, hogy 

a helyzet elmérgesedése annak a közvetlen következménye, hogy a kormány engedélyezte a fakitermelést a mashco pirók lakóhelyének közelében.

Fakitermeléssel foglalkozó több cég is kapott már ilyen engedélyt. A Survival International jogvédő csoport szerint a régióban már 200 kilométernyi utat is építettek a fák elszállítására.

A szintén bennszülött yine törzs szerint a mashco pirók már korábban is panaszkodtak a területükre behatoló favágókra.

A Survival International szerint a mashco piro lehet a világ legnagyobb, civilizációval még nem érintkezett törzse - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás