Repülőtér (illusztráció)
Repülőtér (illusztráció)
 / Kékfény

A Németországból érkező gépnek át kellet startolnia, hogy biztonságosan landolhasson Los Angelesben.

Hirdetés

A Lufthansa egyik Frankfurtból Los Angelesbe tartó járata a hét elején meglehetősen rázós landolást hajtott végre a Los Angeles-i nemzetközi repülőtéren – erősítette meg a légitársaság sajtóosztálya.

A Boeing 747-8-as gép földre érkezését a Los Angeles-i Airline Videos Live kamerája rögzítette, melyen jól látszik, hogy a futóművet majd kitörve, gyakorlatilag a földhöz csapja a gépet a pilóta, majd újra megpróbál landolni, végül azonban átsartol, majd néhány kör után biztonságosan leteszi a gépet.

Az LH 456-os járat fedélzetén 326 utas és 19 fős személyzet tartózkodott. A FOX 11 Los Angelesnek eljuttatott közlemény szerint gyakorló járat volt, feltételezhetően tapasztalatlan pilótával.

Hirdetés

A légitársaság hozzátette, hogy az incidensben senki sem sérült meg.

A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) az elmúlt hónapokban fokozta a Boeing és beszállítója, a Spirit AeroSystems felügyeletét, amelynek keretében többek között leállították a 737 Max gyártásbővítését, miután január elején az Alaska Airlines egyik Max 9 típusú repülőgépén az egyik ajtó kirepült repülés közben - közölte a hirado.hu


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.