Egy brit állampolgárt őrizetbe vettek Ukrajnában, mert a gyanú szerint Oroszországnak kémkedett és „terrortámadásokra” készült – közölték az ukrán hatóságok.
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szerint a férfi kevés erőfeszítéssel akart sok pénzt keresni, ezért állt az oroszok szolgálatába.
A gyanúsított állítólag a brit fegyveres erők korábbi tagja volt, és az ellene zajló nyomozást a brit titkosszolgálattal együttműködve folytatták le az ukránok.
Az SZBU közleménye szerint a férfi – akit a helyi média meg is nevezett – 2024 elején utazott Ukrajnába, hogy az ukrán hadsereg kiképzőjeként dolgozzon. Azonban a nyomozás adatai szerint a férfit az orosz titkosszolgálat, az FSZB beszervezte azzal az ígérettel, hogy „könnyű pénzt” kereshet náluk – írta a Sky News.
Az SZBU többek közt azzal vádolja a férfit, hogy hivatalos információkat adott át az ukrán hadseregről az orosz kémügynökségnek, és hogy terrortámadásokat készített elő.
A gyanú szerint a férfi Ukrajna déli részén található katonai kiképzőközpontok koordinátáit, valamint az ukrán hadseregnél dolgozó külföldi kiképzők adatait is átadta az oroszoknak. Emellett a gyanú szerint utasításokat kapott egy rögtönzött robbanószerkezet elkészítéséhez, valamint megmondták neki, hogy hol találhat egy pisztolyt két megtöltött tárral.
A brit állampolgárt még októberben vették őrizetbe, az ügy első részleteit az SZBU akkor hozta nyilvánosságra, de kedden további információk láttak napvilágot az ügyéről, miután az ukrán sajtó közölte a gyanúsított nevét is.
A férfit Oroszországnak való jogosulatlan információátadás gyanújával tartják fogva, és ha bűnösnek találják, akár 12 év börtönbüntetésre is ítélhetik
– írta a Sky News.
Mindeközben az ukrán nyilvánosságban már annak a gyanúja is felvetődött, hogy a férfinak – a nyomozás adatai szerint – köze lehetett több ukrajnai gyilkosság megszervezéséhez is, köztük a Demjan Hanul, Irina Farion és Andrij Parubij elleni merényletekhez. Ha ez beigazolódik, az tovább súlyosbíthatja az ellene felhozott vádakat - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek




















