Halálos baleset történt Szeklencén: egy nő meghalt, két ember megsérült. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség
Halálos baleset történt Szeklencén: egy nő meghalt, két ember megsérült. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Súlyos közlekedési baleset történt a Huszti járásban, Szeklence (Szokirnica) településen: egy VAZ és egy Ford Tourneo ütközött össze. A közúti balesetben a személyautó női vezetője életét vesztette, két utas megsérült. Az ügyebn rendőrségi vizsgálat indult.

Hirdetés

Erről a Kárpátaljai Megyei Rendőr-főkapitányság számolt be hivatalos oldalán.

A Huszti járásban található Szeklence (Szokirnica) településen súlyos közúti baleset történt, amelynek következtében életét vesztette egy nő, további két ember pedig megsérült – közölte a Kárpátaljai Rendőrség.

A rendőrséghez november 30-án 15:27-kor érkezett bejelentés arról, hogy baleset történt Szeklencén (Szokirnica), ahol sérültek is vannak. A helyszínre a Huszti Járási Rendőrkapitányság nyomozói és a Kárpátaljai Rendőrség bűnügyi szakemberei vonultak ki.

Hirdetés

A vizsgálat előzetes adatai szerint a 32 éves női sofőr a VAZ típusú autóval nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, figyelmen kívül hagyta a romló időjárási körülményeket, és átcsúszott a szemközti sávba. Ott frontálisan ütközött a szemből érkező Ford Tourneo kisbusszal.

A személyautó vezetője a helyszínen életét vesztette. 31 éves utasa súlyos sérüléseket szenvedett, a mentők az intenzív osztályra szállították.

A kisbuszt egy 18 éves viski fiatalember vezette, aki hat utast szállított. Közülük egy 66 éves nő közepes súlyosságú sérüléseket szenvedett, őt kórházban ápolják. A sofőr alkoholszintje negatív volt.

A rendőrség büntetőeljárást indított a közlekedési szabályok megsértése miatt, amely halált és sérülést okozott (Ukrajna BTK 286. cikk, 2. bekezdés).

A járműveket lefoglalták, a helyszíni szemle után szakértői vizsgálatokat rendeltek el. A nyomozás jelenleg is folyamatban van.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.