Ketten meghaltan szén-monoxid-mérgezésben a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagyhalászban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivő-helyettese kedd délelőtt az MTI-vel.
Dóka Imre őrnagy elmondta, reggel érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy egy Táncsics utcai, hetvenkét négyzetméteres házban két eszméletlen embert találtak. A bejelentő szerint a lakásban egy gáztűzhely üzemelt zárt ablakok mellett, így azonnal elzárta a gázt és megkezdte a lakás átszellőztetését.
A helyszínre Nyíregyházáról, Ibrányból és Nagyhalászból tizenhárom hivatásos tűzoltó érkezett, akik a gyors beavatkozás ellenére már nem tudtak segíteni az épületben lévő két ember életén - ismertette a szóvivő-helyettes.
Hozzátette, a tűzoltók mérései nyitott ablak mellett is kimutatták a magas szén-monoxid-koncentrációt, az épületben a gáztűzhely mellett két gázkonvektor működött.
Az MTI más forrásból származó információi szerint a két áldozat egy 53 és egy 86 éves, izraeli állampolgárságú férfi volt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.