Megölték ismerősüket, majd elásták a holttestet. Fotó: Police.hu
Megölték ismerősüket, majd elásták a holttestet. Fotó: Police.hu

Egy hajdúszoboszlói pár elásta, majd betont öntött lengyel vendégük holttestére. A hajdú-bihari nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket, emberölés bűntett miatt kell felelniük - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Hirdetés

Hozzátartozók jelezték Lengyelországból rokonuk eltűnését a magyar rendőrségnek 2023. október elején. Utolsó információjuk az volt, hogy a 43 éves férfi hajdúszoboszlói ismerőseihez ment látogatóba Magyarországra.

A helyi rendőrök azonnal az eltűnt keresésébe kezdtek és első ízben azt derítették ki, hogy kihez érkezett a külföldi. Hamar kirajzolódott, hogy egy pár látta vendégül.

A 31 éves nőt és barátját, egy 41 éves férfit kihallgatták nyomozók a rendőrkapitányságon. Az elszámoltatás után mindketten megtörtek, és beismerték, hogy van közük a lengyel állampolgár eltűnéséhez.

Hirdetés

A magyar férfi egy korábbi külföldi munkája során barátkozott össze a későbbi sértettel évekkel ezelőtt. Azóta ugyan nem tartották a kapcsolatot, azonban idén nyáron megbeszélték, hogy a lengyel férfi eljön Magyarországra meglátogatni őket. A pár elment érte a repülőtérre, majd különböző programokat szerveztek.

Szalonnasütést tartottak a pár házánál 2023. szeptember 30-án este, beszélgettek, alkoholt is fogyasztottak. A két férfi azonban szóváltásba keveredett, verekedni, dulakodni kezdtek, ami a lengyel állampolgár halálához vezetett.

Ezt követően a pár arra az elhatározásra jutott, hogy eltüntetik a holtestet. A férfi közel 10 órával a verekedést követően ásott a kertben egy majd 2 méteres gödröt, beletették a testet, mindeközben egy hordóban elégették ismerősük személyes tárgyait és a hátizsákját. Napokkal később a férfi kb. 12 cm betont öntött a betemetett holttestre.

Tényfeltáró, részletes beismerő vallomást tettek. A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyesei emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a párt, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.