Bulizókat sodort a Dunába az Ördög-árok kifolyóból kizúduló csapadékvíz az Erzsébet hídnál, három embert vittek kórházba – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtök reggel a police.hu oldalon. Később a BRFK azt közölte, hogy nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen.
A Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz hajnali 3 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy az Erzsébet híd budai oldalán, az Ördög-árok kifolyónál emberek sodródtak a Dunába.
A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hajóit azonnal a helyszínre irányították, és megkezdték a segítségre szorulók keresését, a rendőrök a parton folytatták a kutatást, míg a Budapesti Közlekedési Központ melegedőbuszt biztosított.
Néhányan saját erejükből ki tudtak úszni, őket kisegítették a vízből
– tették hozzá.
A közlemény szerint a rendőrök adatgyűjtést folytattak, és meghallgatták a helyszínen lévőket: a rendelkezésre álló adatok szerint zenés rendezvényt tartottak az Ördög-árok kifolyónál, ahonnan a hirtelen kizúduló csapadékvíz több embert a sodort a folyóba. Bár a helyszínen meghallgatott mintegy 30 tanú nem jelezte, hogy bárki eltűnt volna, a vízirendészet hajói folytatják a folyószakasz átfésülését.
A BRFK később azt közölte, hogy a körülmények tisztázása érdekében
az I. kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást
- közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.